Parkinson-kór a rovarirtó szerektől

Már kis mennyiségű rovarirtó is fokozhatja a Parkinson-kór kialakulásának esélyét, ráadásul egy speciális génvariánssal rendelkező egyének még veszélyeztetettebbek.

Bizonyos vegyületek káros hatását ráadásul több, egymástól független kutatás is bizonyította. A génmutáció hatására a dopamint termelő idegsejtek elveszítik a rovarirtó szer által okozott károsodással szembeni védettségét. A szervezet arra használja a dopamint, hogy segítségével jelzéseket küldjön a mozgást és a koordinációt szabályozó agyi területre. A merevséget, remegést és összefolyó beszédet okozó Parkinson-kór akkor alakul ki, amikor az agyban lévő idegsejtek nem termelnek elég dopamint. Tavaly novemberben jelent meg az erre vonatkozó első kutatás, mely kifejezetten egy vegyszerre koncentrált, de a most megjelent tanulmányok újabb 11 szerrel kapcsolatban bizonyították a káros hatásokat.

Az egyik kutatás vezetője, dr. Stuart Lipton, a Sanford-Burnham Orvosi Kutatóközpont professzora elmondta, ez az első olyan kutatás, amely kimutatta, hogy egy genetikai mutáció a rovarirtók behatásával kombinálva dupla ártalmat okoz azzal, hogy kiiktat bizonyos útvonalakat, melyek aztán az idegsejtek pusztulásához vezet. További vizsgálatok azonban bizonyították, hogy a veszély a génmutációval rendelkezőknél akár hatszoros is lehet!

E kutatást megelőzően a rovarirtók és a Parkinson-kór megnövekedett kockázatának vannak kitéve.

A legújabb kutatások azt találták, hogy a vegyszerek sokkal szélesebb körben befolyásolhatják az egészséget, nemcsak azért, mert több szer okoz károsodást, mint korábban sejtették, hanem azért is, mert jóval alacsonyabb koncentrációban is károsak. "Nagyon meg voltunk lepve, hogy a korábban számítottaknál kevesebb rovarirtó vegyszer is elég ahhoz, hogy blokkoljon egy fontos, a dopamin megfelelő működéséhez szükséges enzimet, az ALDH-t. Így már nem lehet kijelenteni, hogy csak azok vannak veszélyben, akik gyakran érintkeznek a vegyszerekkel. Kis mennyiségű rovarirtóval ugyanis szinte mindenki találkozik, hiszen a parkokban és az otthonainkban is használjuk ezeket" - mondta a kutatás vezetője, dr. Jeff M. Bronstein.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!