Sokáig nem terveznek nyugdíjba menni a magyarok

Néhány éve még az aktív korú lakosság 65 éves kor környékére tervezte a nyugdíjas évek kezdetét, 2022-ben számszerűleg már többen említették a 70 évet.

Átlagosan 69 évre teszik a rájuk váró nyugdíjkorhatárt a 30-59 évesek – derül ki a K&H a legfrissebb felméréséből, amelyet szombaton juttattak el az MTI-nek. A K&H negyedévente rendszeresen megjelenő legújabb reprezentatív felmérésében egyebek között azt vizsgálták, milyen nyugdíjkorhatárra számítanak a jövő nyugdíjasai.

Nem számítanak korai nyugdíjra

A közlemény idézte Székely Pálmát, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák üzletágának vezetőjét, aki kiemelte: míg 2019 és 2020-ban a 65 év volt a leggyakrabban említett korhatár, addig 2021-ben és 2022-ben számszerűleg már többen említették a 70 évet. Hozzáfűzte: míg az ötvenes korosztály legnagyobb része – 43 százaléka – 65 éves nyugdíjkorhatárra számít, addig a harmincasok és negyvenesek körében a 70 évet említették a leggyakrabban.

munkahely, nyugdíj
Nem számít korai nyugdíjazásra az aktív korosztály. Fotó: Getty Images

A kutatásban vizsgálták azt is, hogy a megkérdezettek mikor terveznek nyugdíjba vonulni. A válaszadók 61 százaléka akkor menne nyugdíjba, amikor erre a törvényi keretek lehetőséget adnak. A korábbi években – 2019, 2020 és 2021 második negyedévében – még 66-70 százalékuk számított erre. Az idén 11 százalékos volt azok aránya, akik abban bíznak, hogy már a nyugdíjkorhatár elérése előtt pihenésre válthatnak. Az előző három évben ők szintén többen voltak, akkor 12-14 százalékos volt az arányuk.

A felmérésben résztvevők 27 százaléka gondolja úgy, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozni fog. Arányuk az előző években még csak 20 százalék körüli volt. Székely Pálma a közleményben megjegyezte, enyhe pesszimizmus rajzolódik ki a ténylegesen tervezett nyugdíjba vonulásra vonatkozó válaszokból. Ebben szerepet játszhat, hogy bár a nyugdíjvárakozások hosszú távúak, a mostani bizonytalan, kedvezőtlen gazdasági környezetben sokan pesszimistábban látják a jövőt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!