Mutatjuk, hogyan lesz elégedettebb a gyerek

A Corvinus Egyetem közelmúltban megjelent kutatása szerint a fiataloknak sokkal többet jelent az érzelmi biztonság, mint a jó anyagi helyzet. A szülők élettel való elégedettsége pedig a gyerekekre is nagyban kihat.


Azt vizsgálták, hogy a fiatalok és szüleik elégedettsége a környezetükkel kapcsolatban mennyire hasonlít egymáshoz. Kiderült: erős a kapcsolat a gyermekek és a szülők jólléte között – számolt be a kutatásról Nagy Beáta, a Corvinus Egyetem egyetemi tanára az Inforádió műsorában, amiről az Infostart is beszámolt.

szülőség, gyerek, jóllét, családi kapcsolatok
Ha a szülő elégedett, a gyerek is boldogabb. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Megállapították, hogy amennyire elégedett a szülő a lakókörnyezetével vagy a jövőbeli kilátásával, hasonlóan elégedettek a fiatalok is. Kiderült az is: a fiatalok elégedettebbek az életükkel. A szakember szerint ez azért fontos, mert nemzetközi összehasonlításban Magyarország nagyon rosszul áll a szubjektív jóllét szintjével.

Kimutatták még, hogy a gyermekek jóllétét nagyban emeli, ha számíthatnak a szüleikre, és ebben nincs szerepe az anyagi tényezőknek. A kérdések közt szerepelt egyebek mellett, hogy ott van-e a szülő, amikor a gyerek beteg, milyen értékek szerint neveli, érezteti-e, hogy fontos számára a gyermek, ott van-e az élet fontos eseményein a szülő, vagy elfogadja-e a gyerekét úgy, ahogy van. Megkérdezték azt is: lehet-e hozzá fordulni, ha bosszús, szán-e időt a szülő a beszélgetésre, és tudja-e egyáltalán, hogy mi történik a gyerek életében.

A kutatásból többek közt az is kiderült, hogy amikor a gyerekek jó véleménnyel voltak a szüleik szülői teljesítményéről, akkor ez hozzáadott az ő jóllétük szintjéhez. Azt is megállapították, hogy a gyerekek az anyák szülői teljesítményét jobbnak ítélték meg, mint az apákét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!