Ijesztő mértékben érinti a kiégés a szülőket

Egy új kutatás szerint a dolgozó szülők kétharmada szenved a burnout, vagyis a kiégés miatt. Mit tehetünk, hogy könnyebb legyen?

Friss kutatásukban az Ohiói Állami Egyetem kutatói arra a megdöbbentő eredményre jutottak, hogy a 18 év alatti gyermekek szüleinek 66 százalékánál megfigyelhetők a kiégés tünetei – számolt be róla a WebMD . A kutatás ötletét az egyik kutató saját körülményei adták: a négygyerekes Kate Gawlik a pandémia hónapjaiban home office-ban dolgozott a férjével együtt, és miközben próbált helyt állni az új körülmények közepette az élet minden területén, a kiégés jeleit kezdte felfedezni magán.

Ezt követően megkereste Bernadette Melnyk gyermekgyógyász és pszichiáter professzort, akivel együtt megalkották a dolgozó szülők kiégési skáláját (Working Parent Burnout Scale). Eredményeiket hamarosan a Journal of Pediatric Healthcare című folyóiratban teszik közzé, jelentésükben pedig szerepel ez a skála is, amelynek segítségével a szülők tesztelhetik saját kiégettségi szintjüket. Ezen kívül tudományos munkájuk hasznos tippeket és eszközöket is ad a kiégett szülők kezébe.

szülői kiégés, burnout
Egy friss felmérés szerint a 18 év alatti gyerekeket nevelő szülők kétharmada kiégéssel küzd. Fotó: Getty Images

A szülői kiégés kockázati tényezői

Gawlik és Melnyk tehát egyrészt megállapította, hogy a közel 1300 válaszadó kétharmada kiégéssel küzd, másrészt pedig arra az eredményre jutottak, hogy az anyáknál gyakrabban fordul elő a probléma. Az édesanyák 68 százaléka panaszkodott túlterheltségre, míg az apáknál csupán 42 százalék volt ez az arány. Emellett gyakoribb a szülői kiégés a két- vagy háromgyermekes háztartásokban, illetve a hat vagy annál több gyermeket nevelő háztartásokban. A tudósok szerint az is fokozhatja a kiégés rizikóját, ha a szülőnek előzőleg már volt szorongásos betegsége, illetve ha ADHS-s vagy szorongó gyerekük (is) van.

Hogyan viselkedik a kiégett szülő?

Nagy valószínűséggel előbb veszíti el a türelmét az a szülő, akinél a burnout jelei mutatkoznak. Gyakrabban emeli fel a hangját (olykor apróságok miatt), sértegeti, kritizálja, szidalmazza a gyerekeit, de szélsőséges esetben fizikai bántalmazás is előfordulhat. Mivel a kiégéssel szorongás, depresszió és megnövekedett alkoholfogyasztás is együtt járhat, a fenti kutatást jegyző szakemberek azt javasolják, hogy ha kiégésre gyanakszunk saját magunk, házastársunk, egy közeli ismerős vagy családtag esetén, akkor forduljunk szakemberhez.

Mit tehetünk a kiégés ellen?

A burnout enyhe tünetei esetén, illetve a megelőzés érdekében érdemes nagyobb figyelmet fordítani magunkra , az önmagunkkal való törődésre. Tudatosítsuk magunkban, hogy nem önzőség rendszeresen befelé figyelni, magunkra is szánni egy kis időt, hanem alapvető szükséglet – nemcsak magunk, hanem a családunk érdekében is.

Legyünk kedvesebbek, elnézőbbek magunkkal, csökkentsük az elvárásainkat és a bűntudatot. Ezen kívül próbáljunk figyelni a megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra, és elegendő tesztmozgást beépíteni a mindennapjainkba. Ennek nem kell kemény edzésnek lennie, kezdetben bőven elég, ha a nyári szünetben aktívabb napokat szervezünk. A táplálkozásban is érdemes az egészségesebb alternatívákat választani, mert ez is javíthatja a hangulatot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.