A termék, amit a legtöbb magyar akar most megvenni

Jelenleg 800 brigád, több mint 3000 fakitermelő és csaknem 1000 erdészeti munkagép dolgozik az igények mielőbbi teljesítésén a Tűzifaprogramban – szögezte le közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a szaktárca keddi közleménye szerint.

Hatalmas az érdeklődés a kormány Tűzifaprogramja iránt, amely a főváros környékén, illetve az Alföldön mozgatta meg a legtöbb embert. Az ország legnagyobb részén már elkezdődtek a szállítások is – emelte ki az Agrárminisztérium. Mint arra Nagy István rámutatott, az állami erdőgazdaságok folyamatosan rögzítik az igényeket, és megnövelt kapacitással dolgoznak a lakosság kiszolgálásán.

tűzifa, fűtés
Az idei télre mindenki, aki fával fűt, hozzá fog jutni a tűzifához, ígéri az Agrárminisztérium. Fotó: Getty Images

Közleményében a minisztérium felidézi, hogy a Tűzifaprogramot az energia-veszélyhelyzet megoldása érdekében indította a kormány. Tűzifát országszerte 152 ponton személyesen lehet igényelni, de fontos, hogy emellett telefonon vagy e-mailben is várják az érdeklődést az erdőgazdaságok, akik naponta több száz telefonhívást és ezres nagyságrendű e-mailt fogadnak.

Mindenki hozzá fog jutni a tűzifához

Az ország különböző pontjain eltérő mennyiségű tűzifaigény érkezik be az erdőgazdaságokhoz. Az Agrárminisztérium ezzel kapcsolatban kiemelte: azon dolgoznak, hogy átcsoportosítással mindenhol, minél előbb és minél zökkenőmentesebben ki tudják elégíteni a megnövekedett igényeket. Ehhez mindenki türelmét szeretnék kérni.

Hangsúlyozták továbbá, hogy az állami erdészetek kiemelt prioritásként kezelik, és folyamatosan teljesítik a lakosság megrendeléseit. A fűtési időszakra elegendő, fenntartható gazdálkodásból származó tűzifa áll az ország rendelkezésére. Az idei télre mindenki, aki fával fűt, hozzá fog jutni a tűzifához – olvasható a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!