Napok óta nincs fűtés egy fővárosi kórházban – Több beteg vizsgálata is csúszik

A Budai Irgalmasrendi Kórház Árpád fejedelem útján lévő épületében múlt csütörtök óta nincs fűtés. A kórház dolgozik a probléma megoldásán.

Múlt csütörtök óta nincs fűtés a Budai Irgalmasrendi Kórház Árpád fejedelem útján lévő épületében - tudta meg a 24.hu. Az információt az intézmény is megerősítette.

„A kórházunk egyik épületében a fűtési rendszer hibát jelzett. A hiba feltárása és javítása azonnal megkezdődött, szakembereink folyamatosan dolgoznak a helyreállításon. Mostanra a hiba okát megtalálták, jelenleg a hibát okozó elkorrodálódott csővezeték kicserélése zajlik. Bízunk benne, hogy a helyzet rendezése rövid időn belül megtörténik” – írta a portálnak Tari Zsolt főigazgató.

Hozzátette, hogy ahol műszakilag lehetséges, alternatív módon biztosítják a megfelelő hőmérsékletet. Ahol pedig ez nem megoldható, ott a betegeket áthelyezték olyan osztályokra, ahol zavartalanul működik a fűtés. Az érintett járóbeteg szakrendeléseken minden pácienst értesítettek, és új időpontot ajánlanak fel számukra. 

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!