Orvosmeteo: újabb durva lehűlés érkezik

Ma még több órára kisüt a nap, holnap viszont egy hidegfront éri el az ország területét.

A déli órákig zömében napos időre van ma kilátás. Délutánra azonban északnyugat, észak felől megnövekszik a felhőzet, illetve az északnyugati szél is megélénkül. Ezzel együtt csapadék nem várható – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között alakul, majd késő estére 0 és 8 fok közé hűl vissza a levegő.

Az orvosmeteorológiai helyzet a hűvös időt leszámítva egyelőre kedvezően alakul, nem kell fronthatással számolni. Csütörtökön azonban egy újabb hidegfront éri el az országot, amellyel jelentős lehűlés érkezik, a frontérzékenyek körében pedig kellemetlen panaszok jelentkezhetnek majd. Ugyancsak fellángolhatnak a pollenallergiások tünetei: a nyír, a ciprus- és tiszafafélék, a kőris, a nyár, a juhar, a fűz és a gyertyán pollenje egyaránt számottevő koncentrációban van jelen most a levegőben.

Ami a folytatást illeti, csütörtökön tehát hidegfront miatt torpan meg a melegedés. Délelőtt észak felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőtakaró, a nap második felében viszont nyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a fátyolfelhőzet. Délig helyenként egy-egy zápor sem kizárt. Az északi, északnyugati irányba forduló szél nagy területen megerősödik, olykor viharos lökések is előfordulhatnak. A nappali csúcshőmérséklet az ország nagy részén 10 és 15, északkeleten 10 fok alatt valószínű.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!