Orvosmeteo: a hőség és az erős UV-sugárzás mellett hidegfronti panaszok is kínozhatnak

A kedd többnyire napos időt tartogat, de néhol záporok is lecsaphatnak. Sokaknál hidegfronti tünetek jelentkezhetnek.

A felhős tájakon felszakadozik és gomolyosodik a felhőzet. A keddünk tehát jellemzően napos lesz, ám némi fátyol- és gomolyfelhőt is láthatunk az égen. Északkeleten, illetve kisebb eséllyel, de akár a délnyugati-nyugati megyékben is előfordulhat kevés helyen zápor, zivatar. 

szalmakalapot és napszemüveget viselő nő legyezi magát
Néhol 25 és 27 fok közötti napi középhőmérsékletre is számítani lehet. Fotó: Getty Images

Az ország északkeleti felén erős lökések kísérhetik az északnyugati-nyugati irányú szelet. A legmelegebb délutáni órákban 28 és 34 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk – északkeleten lesz kevésbé meleg. Késő estére pedig 20 és 27 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint kedden a nap első felében az északkeleti megyékben, késő délutántól pedig akár a délnyugati-nyugati tájakon is előfordulhat némi zivatar. Emellett a Dél-Dunántúlon 25 Celsius-fok körül, a Dél-Alföldön pedig 25 és 27 fok közötti napi középhőmérsékletre lehet számítani.

3,1 fokot is mértek már ezen a napon

A június 24-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 3,1 Celsius-fokot 1921-ben jegyezték fel Dobogókőn. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 2002-ben mért eredmény tartja, amikor 38,4 fokot mutattak a hőmérők Békéscsabán.

Hidegfront és erős UV-sugárzás

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma egy hidegfront mögött pár fokkal hűvösebb levegő érkezik. A légnyomás csökken, időnként pedig megerősödik a szél, amely kellemetlen panaszokat válthat ki az arra érzékenyeknél. Nagyon erős lesz továbbá az UV-sugárzás, ezért mindenképpen használj fényvédőkrémet, ha a szabadba mész.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!