Jönnek a fagyok, -3 fok is lehet

A következő napokban jellemzően borús, párás, hideg időre számíthatunk, de helyenként azért a nap is kisüthet hosszabb-rövidebb időre. Néhol egy kis hóra is van esély.

Szerdán jellemzően borult időnk lesz, az északkeleti-keleti megyékben viszont több-kevesebb szűrt napsütésre is számítani lehet. Az északkeleti megyéket leszámítva több helyen elő fordulhat gyenge eső, az Alpokalján havas eső, a magasabb hegyekben (főleg a Soproni- és a Kőszegi-hegységben) pedig gyenge havazás is lehetolvasható a Kiderül előrejelzésében. 

Az északkeleti, északi szél néhol megélénkülhet. A legenyhébb órákban 3 és 8 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, késő estére viszont -3 és +5 fok közé hűl a levegő.

fagy, hideg, tél, köd, pára, hó, havazás, fiatal nő,
A következő napokban borús, párás, hideg időre számíthatunk. Fotó: Getty Images

Szitálás és borult ég

Csütörtökön a délnyugati megyékben borult, párás idő várható, az ország többi részén azonban a közepesen vagy erősen felhős ég ellenére hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. A déli óráktól viszont dél felől mindenütt beborul az ég. Helyenként előfordulhat szitálás – főként délnyugaton –, estétől pedig gyenge eső is valószínű, leginkább a déli megyékben. Néhol megélénkül az északi, északkeleti szél. Délutánra 3-7 fokot mutathatnak a hőmérők.

Pénteken 5 fok fölé nem is megy

Péntek is nagyrészt borult időre számíthatunk, amelyet ködfoltok tarkítanak. Dél felől egy gyenge csapadékzóna várható, amely kisebb esőt, havas esőt, illetve kevés havat is hozhat – utóbbi főként nyugaton esélyes. Mérsékelt marad a légmozgás, a maximumértékek pedig 2 és 5 fok között alakulnak majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!