Korai menopauzának hitte a furcsa tüneteit, kiderült, hogy terhes

A 29 éves nő biztos volt benne, hogy az agresszív kemoterápiáját követően sosem lehet majd gyermeke. Tévedett.

Dizzy Dalton mindössze 25 éves volt, mikor az orvosok négyes stádiumú limfómával, a vérrák egy típusával diagnosztizálták. A fiatal nő ezt követően agresszív kemoterápiát kapott, és éppen emiatt tökéletesen biztos volt benne, hogy természetes úton sosem lehet gyermeke.

Nagyjából egy évvel azután, hogy az orvosai hivatalosan is tünetmentesnek nyilvánították, Dizzynek furcsa tünetei lettek. Azt gondolta, az agresszív kezelések mellékhatásaként korai menopauzája van – amire az orvosai fel is készítették.

„Aznap időpontom volt az orvosomhoz. Összefutottam Jane-nel, az egyik ápolóval, aki a kezelés alatt végig mellettem volt és tartotta bennem a lelket” – idézi Dizzyt a Mirror című brit lap. A fiatal nő az interjúban elárulta, Jane-nek beszélt először a furcsa tüneteiről, és arról a félelméről, hogy ezek a tünetek esetleg arra utalnak, hogy a betegsége kiújul.

A teszt után élete meglepetése várta (fotó: Gettyimages)

„Akkor már három hónapja nem menstruáltam és szinte egyfolytában fáradtnak éreztem magam” – emlékszik vissza a fiatal nő, akinek eszébe sem jutott, hogy esetleg várandós lehet. „Jane javasolta, hogy vegyek egy terhességi tesztet. Még aznap délután megcsináltam és bamm: ott volt feketén-fehéren a kijelzőn, hogy három hónapos terhes vagyok.”

Dizzy végül tavaly szeptemberben egészséges kislánynak adott életet, aki a Thea nevet kapta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!