Gyógyfürdők, ahová menjünk el év végéig

A hideg időszak beköszöntével a gyógyfürdők felkeresése egyre inkább kézenfekvő lehetőséget jelent egy kis pihenésre. Budapest e tekintetben kifejezetten jó helyzetben van, érdemes tehát a főváros kínálatát böngészni.

A gyógyvizek hatékonyak a mozgásszervi betegségek révén jelentkező fájdalom enyhítésében, akárcsak egyes nőgyógyászati vagy bőrbetegségek, keringési rendellenességek kezelésében. Az ízületi megbetegedésekre ugyancsak jól alkalmazható a gyógyvizes fürdő, így például a gyulladásos és degeneratív betegségekkel szemben.

Budapest területén összesen 118 fúrt és természetes forrás van, ezek táplálják az alábbi összeállításban szereplő gyógyfürdők vízinfrastruktúráját is - durván 500 éve. A török idők óta a lényeg nem sokat változott, de azért az összes fürdő igyekszik kicsit megújulni évről évre - írja a hvg.hu .

Dandár

Reggel 6 és este 8 között várja a fürdőzni vágyókat a Dandár a Soroksári út mellékutcájában. A télen is nyitott udvari medencék és felújított benti termálok önmagukban is kellő vonzerőt biztosíthatnak, de a szolgáltatások között gyógyvíz, masszázs, szauna és gőz is csábítja a látogatókat. A korábbi évekkel ellentétben ma már a tisztaságra sem lehet panasz a fürdőben.

Veli Bej

A 16. században alapított Veli Bejt 2012-ben nyitották újra mint a főváros egyik legmodernebb fürdőjét. Az Árpád fejedelem úton álló létesítményben kiemelendő a Kneipp-sétáló , a súlyfürdő és az élményzuhany, valamint a - török időket idéző - kupolás központi gyógymedence. Naponta két idősávban várják itt a vendégeket: reggel 6 és dél, majd délután 3 és este 9 között.

A Gellért fürdő közel 100 éve nyitott meg
A Gellért fürdő közel 100 éve nyitott meg

Király fürdő

Az olcsóbb árkategóriát képviselő Király fürdő a Fő utcán található. A fedett részén négyféle gyógymedence közül választhatnak a vendégek, emellett hőlégkamrák, gőzfürdő, jakuzzi, továbbá egy udvari fadézsa bővíti a kínálatot. A fürdőreggel 9 és este 9 között áll nyitva, konditerme pedig 10 és 18 óra között.

Rudas

A Gellérthegy lábánál fekvő Rudas ugyan kicsit drágább belépőkkel, de a legdrágább versenytársaknál összetettebb élménycsomaggal igyekszik elnyerni a fürdőzni vágyók tetszését. A fürdő egyik legkiemelkedőbb pontja a renováláskor épített panoráma jakuzzi. Pénteken és szombaton éjszakai fürdőzések, hétköznapokon pedig szeparált női és férfi napok is szerepelnek a kínálatban.

Lukács

A fürdőnek már a 12. században is a betegápolás volt a fő feladata, míg a jelenlegi formája a 19. században alakult ki. Mindemellett a Lukács jelentős modernizáláson esett át a közelmúltban. Széleskörű szolgáltatásaival a gyógyulni vágyókat és a szórakozást keresőket egyaránt megszólítja, a rendes nyitva tartása pedig reggel 6-tól este 10-ig tart.

Mi mindenre jók a gyógyvizek? A témáról bővebben ide kattintva olvashat.

Széchenyi fürdő

A Széchenyi fürdő Európa egyik legnagyobb termálkomplexuma, amely hihetetlenül sok lehetőséget tálal a fürdőzni, kikapcsolódni vágyók elé. Érdekesség például a cseh mintára kialakított sörfürdő, amely a nevéhez hűen a sörkészítéshez is használt alapanyagokat tartalmazó vízzel és sörcsapokkal várja a vendégeket. A fürdő alapvetően este 10-kor zár, de éjszakai fürdőzés esetén hajnali 3-ig is nyitva tartja kapuit.

Gellért fürdő

Az 1918-ban megnyitott, majd 2008-ban felújított fürdő a Széchenyihez hasonlóan drága belépőket árul, cserébe viszont 12 medencét felvonultató kínálattal igyekszik kényeztetni a látogatókat. A Lukács mellett itt is nagy hangsúlyt fektetnek a gyógyászatra. A Gellért fürdő reggel 6 és este 8 között tart nyitva.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!