Ezt kell tenniük a városlakóknak egészségük megőrzéséért

Egyre kevesebb időt töltünk a természetben, ez pedig mentális és fizikai egészségünkre is kihat. Pedig viszonylag kevés idő elég lenne a jó levegőn, hogy sokkal jobban érezzük magunkat.

A világ népességének több mint fele városokban él, 2030-ra pedig az ENSZ becslései szerint már minden harmadik ember olyan városban fog élni, ahol több mint félmillióan laknakírja az Euronews.

természetjárás, séta, park, erdő, kirándulás, túra, jó levegő
A természetjárás kihat a mentális és fizikai egészségünkre is. Fotó: Getty Images

A városlakók gyakran nem töltenek elég időt a természetben, pedig a rendszeres séta pozitív hatása – amelyet a finn Egészségügyi és Jóléti Intézet kutatói dokumentáltak – a mentális és fizikai egészségre is kihat. Annak ugyanis, aki rendszeresen tesz sétát a természetben, átlagosan 25 százalékkal kisebb eséllyel lesz magas a vérnyomása. 

Kevesebb fogy a gyógyszerekből is

Az erre vonatkozó kutatás során 16 ezer Helsinkiben és annak környékén élő lakost kérdeztek meg arról, milyen gyakran keresnek fel zöldövezeti területeket, illetve milyen rendszerességgel szednek hangulatjavító, szorongásoldó gyógyszereket. Az eredmények alapján elmondható: aki hetente háromszor-négyszer tesz sétát a természetben, 33 százalékkal kisebb valószínűséggel használ antidepresszánsokat, és 26 százalékkal kisebb valószínűséggel asztma elleni gyógyszereket.

Javít a memórián és nagylelkűvé is tesz

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy a gyakori természetjárás emellett jótékonyan hat az agyunkra, ráadásul együttérzőbbé és nagylelkűbbé tesz. Szintén jó hír, hogy minél több időt töltünk a technikai eszközöktől távol, a természetben, annál frissebbek leszünk mentálisan, javul a koncentrációnk és fejlődik a memóriánk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!