A vak maratonista sikerének titka

Orbán Csaba Kabóca 8 évvel ezelőtt kezdett futni. A vak sportoló 3 évvel később a londoni paralimpián 12. lett a maratoni távon. Hihetetlen eredményeit elképesztő adottságai mellett tudatos felkészülésének is köszönheti.

A férfi döbbenetes maratonista és ultrafutó karrierje azzal kezdődött, hogy - felesége unszolására - 54 perc alatt lefutott két teljes kört, azaz 10,6 kilométert a Margitszigeten.

A kanapétól az 5 kilométerig - hogyan kezdjünk el futni? Részletek itt.

"Senkinek sem ajánlom, hogy így vágjon bele az edzésbe. Igaz, én állóképesség szempontjából hozzászoktam a terheléshez, hiszen magashegyi túráztam, barlangásztam, így a szervezetemet, az ízületeimet nem érte váratlanul a terhelés, habár magas pulzusszámon addig nem edzettem. Érdekes módon nem éreztem rosszul magam, izomlázam sem volt, így naponta kijártam. Ettől függetlenül a hirtelen kezdés megbosszulta magát, mert másfél hét múlva mindkét bokám nagyon elfáradt. Azonban még így is sikerült két hét futás után két órán belül futnom egy terep félmaratont. Másnaptól már egy állóképességi mesteredzővel, Lőrincz Olivérrel kezdtem el dolgozni, vagyis tulajdonképpen csak 2 hétig edzettem kontroll nélkül. Addig úgy képzeltem, hogy ha hétfőn nem elég jó az eredményem, mindössze annyit kell tennem, hogy kedden még gyorsabban futok. Amikor viszont megkaptam az első edzői feladatot, majdnem sírtam, mert olyan lassan kellett futnom, ami szinte gyaloglás. 145-165 közti pulzusértéken kellett maradnom, ami azt jelentette, hogy állandóan fékeztem magam. Mára már 140-150 közt tartom a pulzusom, és sokkal gyorsabban futok. Sokan nem hiszik el, hogy ennyit számít a szakszerűen vezetett edzés, de én ezt a saját bőrömön tapasztalom. Lehet, hogy a kontroll nélküli edzéssel az ember hamarabb ér el eredményt, de ennek kockázata van. Egyrészt olyan traumát, sérülést szenvedhet el, amely után már nem tudja ezt produkálni, másrészt az így elért eredmény véges, tehát legjobb esetben is stagnál, de inkább visszaesik idővel a teljesítmény. Míg a kontrollált edzésnél lehet, hogy hosszabb a felszálló ág, de sokkal feljebb tornázható az eredmény" - árulta el a sportoló.

Új és még újabb kihívások

Orbán Csaba Kabóca fejlődése álomszerű volt: 3 hónappal az első kilométerek után egy 49 kilométeres terepfutó verseny 120 fős, erős mezőnyében az 5. helyen végzett, majd újabb 3 hónap elteltével már egy 89 kilométeres terepfutás és egy 15. helyezés következett.

"Akkor még csak ennyit bírt a szervezetem. Abban az időben még 10 százalékos volt a látásom, így kísérő nélkül futottam. A helyzet azonban folyamatosan romlott, ami visszavetett a terepfutásban. Ezért kezdtem el aszfalton futni, és elég hamar megnyertem a 100 kilométeres kisbéri versenyt a látók között. Közben arra is rájöttem, hogy a terep sokkal kíméletesebb az ízületekhez, mint az aszfalt. Ez utóbbira igazság szerint évekig kellene készülni, bár én 11 hónap után indultam az első ilyen versenyen. Ugyanakkor mindenkinek tudnia kell, hogy az elégtelen felkészülés jó eséllyel eredményezhet fáradásos töréseket. Szerencsére én ezt megúsztam" - fogalmazott a futó.

"A hirtelen kezdés megbosszulta magát, másfél hét múlva mindkét bokám nagyon elfáradt"
"A hirtelen kezdés megbosszulta magát, másfél hét múlva mindkét bokám nagyon elfáradt"

Ekkorra a férfi látása már csupán 5 százaléknyi volt, tehát bekerülhetett a paralimpikonok közé. Londonban a számára kicsit kevésnek számító maratoni távon állt rajthoz. A paralimpia után újra következtek a leghosszabb távok, például az UltraBalaton. Kétszer futotta le a 210 kilométert, és másodjára - a mentális felkészülésnek hála - előző 30 órás idejét 26 órára csökkentette. A közelmúltban triatlonozni is elkezdett, augusztusban pedig egy dupla Ironman versenyen búcsúzik a profi sporttól. Óriási eredményeiben nemcsak a kiemelkedő képességek, hanem a profi felkészülés és az összehangolt edző-versenyző munka is jelentős szerepet játszott.

Teljesítménydiagnosztikával könnyebb

A sportot éppen elkezdő, vagy akár már sportoló, de a teljesítményüket fokozni kívánó amatőröknek, sőt profiknak is hatalmas előrelépést jelenthet a teljesítménydiagnosztika. Ez a vizsgálatsorozat lényegében a terheléses vizsgálatok olyan fajtája, amely az orvosi diagnosztikával ellentétben egészséges embereken nem azt vizsgálja, hogy a terhelésre hogyan reagálnak az egyes szervrendszerek (például a szív- és vérkeringési rendszer), hanem hogy milyen teljesítményt nyújt az érintett, milyen állapotban produkálja, és melyek azok a tényezők, amelyek a még jobb teljesítmény elérésében hátráltatják.

"A profi teljesítménydiagnosztika alapja a sportágspecifikus tesztprotokoll, eszközpark, kiértékelés és tanácsadás" - hangsúlyozza Fülöp Tibor, a Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatója, laborvezetője. "Az orvosi terheléses vizsgálatokkal szemben itt a legfontosabb cél az, hogy az információk hasznosíthatóak legyenek a sportolói, illetve edzői gyakorlatban, és valós segítséget nyújtsanak az edzésmunka optimalizálásához. Segítségével kikerülhetőek a kezdők hibái, továbbá fény derülhet mindarra, ami esetleg hátráltatja a jobb teljesítményt" - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!