Ezért nem szőrteleníthetnek az olimpikonok

Nem javasolták a bikinivonal szőrtelenítését a riói olimpián induló brit kerékpárosoknak, mert az ronthatja a teljesítményüket.

Ritkán fordul elő, hogy az olimpiai sportolók higiénés szokásaiba állami szinten szólnának bele, talán csak városi legenda az orosz birkózók esete is, akiket hetekig nem hagytak fürdeni a mérkőzés előtt, hogy szagukkal mérjék az első csapást ellenfeleikre. A Rióba utazó, brit női kerékpáros csapatnak ugyanakkor nem javasolták az intim szőrzet gyantázását és borotválását - írja a Guardian . A tilalom praktikussági okokra vezethető vissza, a szőrtelenítés ugyanis érzékennyé teszi az intim régiót a nyereg okozta irritációkra.

A 2012-es londoni olimpián egyértelmű brit dominancia volt a kerékpáros számokban, a velodromban összeszedhető kilenc aranyból hetet sikerült megszerezniük. Miután technikailag már a világ legjobb eszközei álltak a rendelkezésükre, és felkészítésük is eredményesnek bizonyult, a szakemberek összedugták a fejüket, hogy miben lehetne tovább javítani az álomcsapat teljesítményét. Több versenyző is jelezte a kerékpár nyerge miatti fájdalmait, melyet először speciális ülésekkel próbáltak javítani, majd a brit kerékpárosok egyik konferenciáján, fizioterapeuták és más szakemberek bevonásával az intim szőrtelenítés is felmerült a problémák között.

A kerékpárosok teljesítménye szempontjából az sem mindegy, hogyan szőrtelenítenek

Az intim szőrzet természetes védelmet biztosít és segít elvezetni az izzadtság egy részét, nem véletlen tehát, hogy fejlődésünk során az evolúció "rajtunk hagyta". A szakemberek szerint a hagyományos szőrtelenítési technikák, a gyantázás és a borotválás felsérti a bőr legfelső rétegét, az epidermiszt , valamint növeli bizonyos bőrgyulladások kockázatát is. Az epidermisz egészséges állapotában rendszeresen frissíti önmagát és természetes védelmet is képez, ha azonban megsérül, akár egy hónapig is eltarthat a teljes regenerálódás, melynek ideje alatt a bőrfelület fokozottan ki van téve az irritációknak.

A nyár a szőrtelenítés időszaka, még azoknak is, akik a hűvösebb időben nem igazán törődnek ezzel, hiszen a rövid ruhákban, a fürdőruhákban a legkisebb szőrszál is látszódhat. Érdemes többféle módszert alkalmazni a testünkön, melyekről bővebben az alábbi cikkünkben olvashatnak!

A legtöbb kerékpáros szenved valamilyen fájdalomtól, amit az ülés folyamatos nyomása és dörzsölése okoz, ez befolyásolja felkészülésüket, illetve a versenyen mutatott teljesítményüket egyaránt - nyilatkozta a lapnak a csapat fizioterapeutája. Emiatt a riói olimpiára kiutazó csapatnak azt javasolták, hogy intim régiójukat hagyják természetesen, illetve ha mindenáron szőrtelenítenék a bikinivonalat, azt trimmeléssel tegyék, amely kíméletesebb a bőrrel.

Forrás: Guardian

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!