Bajt jelez, ha a szobatiszta gyermek bepisil

Húgyúti fertőzések nemcsak a felnőtteknél, de a gyerekeknél is előfordulhatnak, ráadásul minél kisebb a gyermek, annál nagyobb a veszély, hogy szövődményként vesemedence-gyulladás alakul ki. Éppen ezért fontos a mielőbbi diagnózis és kezelés.

A húgyúti rendszer két veséből, két húgyvezetékből, húgyhólyagból és húgycsőből áll. Húgyúti fertőzés akkor lép fel, ha ebbe a rendszerbe baktériumok kerülnek, majd ott elszaporodnak. A fertőzések leggyakrabban az alsó húgyutakat érintik, így a hólyagot és a húgycsövet. Lehetséges szövődmény azonban, hogy a fertőzés felszáll, így az ártalmatlanabb alsó húgyúti fertőzés súlyosabb felső húgyúti fertőzésbe megy át. A vesefertőzés súlyos veszélyt jelent, mivel ha nem kezelik idejében és megfelelően, akkor a vesék tartósan károsodhatnak. Ilyen módon az állapot akár a vese hegesedéséhez, veseelégtelenséghez vezethet a későbbiekben, de magas vérnyomás is kialakulhat belőle.

ultrahangvizsgálat, gyermek, orvos, rendelő
Húgyúti fertőzés esetén ultrahangvizsgálatra is szükség lehet gyerekeknél. Fotó: Getty Images

Húgyúti fertőzésekre hajlamosít:

  • a fiatal életkor, így az 1 évnél fiatalabb fiúk és a 4 évnél fiatalabb lányok esetében is magasabb a kockázat;
  • a pelenkahasználat;
  • üregrendszeri tágulatok, illetve a húgyvezeték záróizmainak zavara, elégtelensége;
  • a korábbi hosszabb távú hólyagkatéter-viselés;
  • ha a gyermeknek nem működik megfelelően a hólyagja, illetve emésztési/bélműködési zavara van;
  • ha korábban előfordult már húgyúti fertőzés;
  • a cukorbetegség;
  • valamint a húgyutak olyan részeinél is gyakrabban fordul elő fertőzés, amelyek a születés előtt nem alakultak ki megfelelően.

Milyen tünetek jelezhetik a húgyúti fertőzést?

  • fájdalom, égő, csípő érzés vizelés közben
  • gyakori vizelési inger (sokszor csak pár csepp)
  • újonnan megjelenő ágybavizelés vagy nappali vizeletszivárgás (szobatiszta gyerekeknél vehető észre)
  • fájdalom a derék tájékán
  • láz, hőemelkedés
  • nyűgösség
  • étvágytalanság
  • súlycsökkenés

Ha húgyúti fertőzésre utaló panaszokat tapasztalsz gyermekednél, mindenképpen fordulj szakemberhez! Az orvos elsőként labor- és vizeletvizsgálatot végez. Érdemes hozzátenni azonban, hogy a gyermek húgyúti fertőzése akár a vesék és a húgyutak veleszületett rendellenességének első tünete is lehet, így fontos az alapos kivizsgálás. Ennek valószínűsége akkor magasabb, ha a fertőzés nagyon korai életszakaszban lép fel. Éppen ezért ilyenkor mihamarabb képalkotó diagnosztikai vizsgálat (először nem invazív, sugárzástól mentes ultrahang) indokolt. Kóros eredmény esetén további vizsgálatok is szükségessé válhatnak.

Természetesen nem csak veleszületett rendelleneség lehet a probléma forrása. Ultrahangra ugyanakkor más okból is szükség lehet, hiszen nagyban megkönnyíti a diagnózist. „Az atipikus húgyúti fertőzésben szenvedő csecsemőknek és gyermekeknek indokolt mindenképp az ultrahang akut fertőzés során. Megmutatja ugyanis, ha a gyermek húgyúti rendszere nem alakult ki megfelelően az anyaméhben, így azt érdemes ellenőrizni. A vese ultrahangos vizsgálatát általában féléves kor alatt érdemes elvégeztetni, hiszen minél kisebb a gyermek, annál nagyobb veszélyben a vese” – figyelmeztet dr. Kövi Rita, az Ultrahangközpont gyermek radiológusa.

Tünetmentes csecsemőknél az ultrahangvizsgálat megmutathatja a vese és a húgyutak esetleges rendellenességeit, és ha ilyenről tudnak a szülők és a gyermekorvos, akkor a lázas betegség esetén egy vizeletvizsgálat végzése még a húgyúti fertőzés tüneteinek megjelenése előtt jelezheti a problémát. Fontos, hogy az ultrahangvizsgálat előtt a gyermek igyon szénsavmentes vizet, hogy a hólyagja lehetőleg tele legyen!

Mikor ajánlott gyermekeknél a húgyúti ultrahang?

  • csecsemők, kisdedek lázas állapota esetén;
  • bármely életkorban, amennyiben vissza-visszatér a fertőzés;
  • magas vérnyomás esetén;
  • ha kezelés ellenére sem javul a gyermek állapota.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!