Kísérleti állatok halhattak meg a vízvezetékbe került hipó miatt az ELTE-n

Embernek szerencsére nem esett baja.

Hipó került a vízvezetékbe az ELTE TTK lágymányosi épületében, mint azt az intézmény is megerősítette.

A dolog azért történhetett, mert egy évvel ezelőtt a rezsiárak miatt elzárták a melegvizet egyes épületekben, például a természettudományos laboratóriuméban is – írja a 444.hu.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Vasárnap visszaállították a melegvíz-szolgáltatást, ám – épp a hosszú állásidő miatt – átmosták az (elvileg zárt) rendszert fertőtlenítő hipóval. Sajnos azonban több alrendszerbe is kerülhetett magas klórtartalmú hipó, vagyis nátrium-hipoklorit, így abba is, ami a laborokat látja el.  Itt történhettek a legnagyobb károk, amelyekre a 444.hu szerint úgy derülhetett fény, hogy tömegével pusztultak a kísérleti halak. Félő, hogy kutatási eredmények is megsemmisültek. „A tisztító folyadék mechanikai hiba miatt kerülhetett a vízrendszerbe, a hibát az ELTE Műszaki Főigazgatóság munkatársai azonnal elhárították. A vizsgálat és az esetleges károk felmérése jelenleg folyamatban van" – tájékoztatta az ELTE sajtóosztálya a weboldalt.

Nyitókép: Getty-illusztráció

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!