Ételmérgezés: ettől függ, meddig tart

Pár óra alatt legyőzheted, de eltarthat akár két hétig is.

„Egy harapás a hamburgerembe, és már tudtam, hogy valami nem stimmel. Először azt hittem, a séf véletlenül túlsütötte a húspogácsát, és ezzel elrontotta a szokásos pikáns ízeket. A megérzésem azonban igaznak bizonyult. Alig egy órával később gyakorlatilag minden visszajött”  idézte fel élete egyik legrosszabb napját a CNN olvasója. Akinek volt már ételmérgezése, sosem akarja azt újra átélni, az ugyanis néhány órára, de akár napokra is kiüthetírja a portál.

hányás, gyomorrontás, ételmérgezés
Rendszerint egy nap alatt elmúlik. Fotó: Getty Images

Idő, amíg kiürül, aminek ki kell

Az, hogy mennyi időbe telik a gyógyulás, vagyis meddig tart, amíg kiürül a fertőzött étel, attól függ, hogy abban mennyi betegséget okozó baktérium volt – állítja Mitzi Baum, a Stop Foodborne Illness közegészségügyi szervezet vezérigazgatója, aki az élelmiszer-biztonság javításáért küzd. A legtöbb ételmérgezéses eset enyhe lefolyású, és néhány napos otthoni pihenés után el is múlik, ritkább esetben viszont akár az is előfordulhat, hogy az illetőnek azonnali orvosi ellátásra van szüksége.

Ételfertőzés leggyakrabban a házi disznósajt, tejszínes vagy tojásos krémek, fagylalt, főtt tészta, hal- és gombás ételek, nyitva hagyott konzervek fogyasztása után jelentkezik, ezek ugyanis optimális táptalajt biztosítanak a kórokozók számára. 

Hogy milyen gyorsan jelennek meg az ételmérgezés tünetei, a baktérium típusától függ. Egyes kórokozók lappangási ideje akár egy-két nap is lehet. Azt pedig, hogy meddig is tart majd a betegség, nem lehet pontosan megjósolni: pár óra alatt legyőzheted, de eltarthat akár két hétig is. Általánosságban elmondható, hogy minél súlyosabb a fertőzés, annál rövidebb a betegség lefolyása. A gyógyulást felgyorsítani azonban nem lehet, időbe telik ugyanis – általában 24-48 órába –, amíg a szervezet kiüríti az ételmérgezést okozó méreganyagokat. Fontos azonban, hogy folyamatosan pótold az elveszített folyadékot, és szilárd ételt, ha lehet, 24 óráig ne fogyassz! A hidratálásra a víz mellett jó a húsleves és a különféle sportitalok is, de ihatsz vízzel higított gyümölcsleveket is, a gyerekeknek pedig rehidráló folyadékkal pótold az elveszített vizet és ásványi anyagokat!

Mindenképp fordulj orvoshoz, ha...

  • az ételmérgezés idős embert érint;
  • a tünetek már egy hete fennállnak;
  • szédülés is társul a hányáshoz, hasmenéshez;
  • véres hasmenés távozik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +10 °C

Nagyrészt derült, néhol gyengén felhős lesz az ég, kissé több felhő a délkeleti határ közelében lehet, arrafelé néhol párássá is válhat a levegő. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél mérsékelt vagy gyenge lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 5 és 13 fok között alakul, de az északi hidegre hajlamos tájakon néhol akár fagypont közelébe is csökkenhet a hőmérséklet, arrafelé talajmenti fagy sem kizárt. A nap során hidegfronti hatás lesz a domináns, ami sokaknál okozhat majd kellemetlen panaszokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra