Egy új módszer véget vethet a krónikus fájdalmaknak

Amerikai orvosok új kezelési módszert fejlesztettek ki a krónikus fájdalmak ellen: az agyban képesek az eredeti sérülésre vonatkozó emlékeket és az ezekhez kapcsolódó fájdalomérzést befolyásolni. Így mérséklődött a fájdalom erőssége és gyengébbek lettek a fájdalmakkal összefüggő érzelmek is - írja egy amerikai szaklapra hivatkozva a wissenschaft.de.

A német tudományos portál utal arra, hogy ezt eddig csak kísérleti állatoknál sikerült bizonyítani, de a kutatók úgy vélik, hogy a jövőben hasonló stratégiával javítani lehet a krónikus fájdalmakkal küzdő paciensek életét is.

Vania Apkarian és kutatótársai arra hívták fel a figyelmet, hogy az eddigi terápia során mindig a testből az agyba irányuló fájdalomjeleket akarták befolyásolni. Ugyanakkor korábbi vizsgálatok már bizonyították, hogy a krónikus fájdalmakért felelős okok egy része az agyban keresendő. A fájdalom akkor keletkezik, ha az emlékezet az eredeti, általában már régen megszűnt, fájdalmat kiváltó okot idézi fel. Ez az érzet aztán az agy központi ellenőrző területén, az úgynevezett prefrontális cortex-ben "bennragad". Az emlék aztán felidézi magát a fájdalomérzést is, és továbbra is kiváltja, amíg ott marad a cortex-ben. Éppen ezért Apkarian véleménye szerint a fájdalmat csak akkor lehet hatékonyan kezelni, ha magát az agyat kezelik.

Az orvosok cycloserin nevű antibiotikumot találtak a leghatékonyabbnak. Ez a szert eredetileg a tuberkolózis gyógyításakor használták, de korábban már hatékonynak bizonyult a félelem és pánikkitörések gyógyításában is. Ez utóbbi érzések ugyancsak a prefrontális cortexben keletkeznek. A tudósok most az állatkísérletek után azt akarják kipróbálni, hogy a hatóanyag az embereknél is ugyanolyan fájdalomcsillapító hatású-e.

"Abban bízunk, hogy az emberek azt mondják: még vannak fájdalmaim, de már nem zavarnak," - idézi Apkariant a wissenschaft.de.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!