„A vér ömleni, kisfiam meg ordítani kezdett”

Újabb hálás nő írt megható levelet az Országos Mentőszolgálatnak. Az édesanya a bölcsődés kisfiának gyors, szakszerű és empatikus ellátását köszönte meg.

Óriásit esett a bölcsődéből hazafelé menet egy 2 éves kisfiú, és fejét a járdaszegélynek ütötte. „A vér rögtön ömleni, kisfiam meg ordítani kezdett, én pedig bevallom, pánikba estem” – emlékezett vissza a januári esetre az édesanya egy levélben, amelyet az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán is megosztottak.

mentőautó, rohamkocsi, hivatás az életért, Országos Mentőszolgálat
Újabb hálás nő írt megható levelet az Országos Mentőszolgálatnak. Fotó: Országos Mentőszolgálat / Facebook

Nemcsak a gyereket, az anyát is nyugtatták

A nő elmondása szerint egy ilyen baleset után minden perc egy örökkévalóságnak érződik, mégis szinte egy szempillantás alatt megérkeztek a helyszínre a mentők. A bajtársak azonnal megvizsgálták és ellátták a kicsit, ám közben arra is figyeltek, hogy ne csak a gyereket, hanem az anyát is megnyugtassák. A kisfiú esetében ez hamar sikerült is, hamarabb sikerült, ugyanis pár perc után már mosolygott.

„Másfél órán át küzdöttek a férjem életéért” – olvass el egy másik megható köszönőlevelet is!

A mentők a rohamkocsi minden eszközét megmutatták a kis sérültnek, valamint egy felfújt gumikesztyűt is adtak neki, amelyre filccel arcot rajzoltak. „Azt mondták, hogy ez egy bátorságlufi, ami majd vigyáz rá a kórházban is. Semmi nyoma nem maradt a korábbi ijedtségnek és zokogásnak, így lassan én is megnyugodtam” – fogalmazott az anya.

Köszönöm, hogy siettek hozzánk. Köszönöm a nyugtató szavakat. De mindenekelőtt köszönöm azt a végtelen kedvességet, amivel a kis sebesülthöz fordultak. Azóta is azt hallgatom tőle, hogy mikor utazunk megint a nínóssal. Én ezt azért, minden jó élmény ellenére kihagynám” – zárta sorait a hálás nő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!