Változik az egészségügyi ellátás finanszírozása

Emelkedik az egészségügyi ellátás finanszírozásának alapösszege augusztus 1-jétől 150 ezerről 180 ezer forintra. Az augusztusi teljesítmények elszámolása után októberben lesz az intézmények számláján az emelt összegű finanszírozás.

Változás lesz az is, hogy az eddig külön soron érkező béremeléseket beépítik a súlyszámba, emellett belső átcsoportosításokat is végrehajtanak a különböző kezelések alapján kialakított homogén betegségcsoportokhoz (hbcs) tartozó pontértékeknél.

Utóbbira azért volt szükség, hogy megszabadítsák a kórházakat azoktól az ellátásoktól, amelyek nem feltétlenül igényeltek kórházi bennfekvést, de az ezekért kapott finanszírozásból tudták kigazdálkodni a nagyobb értékű beavatkozásokat.

Emelkedik az egészségügyi ellátás finanszírozásának alapösszege augusztus 1-jétől

Az esetfinanszírozás átalakításánál a műtétes, nagy költségigényű eljárások kapnak nagyobb pénzügyi fedezetet, így a kórházaknak nem éri majd meg "feleslegesen" benntartani a beteget.

A rendszer zökkenőmentes bevezetésére idén majdnem 3 milliárd, jövőre 10 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta el korábban Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár.

A lakossági egészségügyi ellátás legelső vonalába tartozók sok plusz pénzre számíthatnak, derült ki a Magyar Közlöny múlt csütörtöki számából. Részletek!

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!