Nagy a baj a Péterfyben

Februártól sem akut, sem krónikus érbetegeket nem lát el a Péterfy Sándor utcai Kórház, a többi intézménynek így havonta négy plusz ügyeletet kell beterveznie.

Bár tavaly novemberben a Péterfy Sándor utcai Kórház is visszaállt az érsebészeti ügyeleti rendszerbe, mostanra kiderült, hogy egyetlen érsebész szakorvossal és a mellette dolgozó rezidenssel nem tudják vállalni a feladatot - értesült a MedicalOnline . Dr. Szeberin Zoltán, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság (MAÉT) elnöke azt mondta: a budapesti érsebészeti ellátás kritikus helyzete a krónikus és folyamatosan tovább romló munkaerőhiányból ered, országszerte kevés az akut érbeteg ellátáshoz kellő gyakorlattal rendelkező érsebész. Szerinte a szakma előre jelezte, hogy a szakemberhiány miatt nem lehet majd a minimumfeltételeknek megfelelő létszámban betölteni az üres álláshelyeket a Péterfyben.

Felmérték a hazai orvosi szakmák állapotát A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya rendhagyó kötetet jelentett meg A hazai orvosi szakmák helyzete és perspektívái a 21. század elején címmel. Nemcsak feltárták a jelenlegi állapotokat, de konkrét megoldási javaslatokkal is előálltak. Részletek itt .

Újabb teher hárul az érsebészetekre és érsebészekre

A fővárosi érsebészeti ellátás tavaly márciusban került először gondba, amikor a Péterfy lemondta az akut érsebészeti ellátást. Később a helyzet rendeződni látszott, azonban szeptemberben a Péterfy "hosszabbítást" kért, így végül november elejéig a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikája, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI), a Szent Imre Kórház, a Bajcsy Zsilinszky Kórház és a Honvédkórház vette át a készenléti ügyeletet. Február 1-jével azonban nemcsak az akut, hanem a krónikus betegek ellátását is meg kell oldani, akik a fővárosból és annak agglomerációjából érkeznek.

A budapesti érsebészeti ellátás helyzete kritikus
A budapesti érsebészeti ellátás helyzete kritikus. Képünk illusztráció, forrás: iStock

Hogy a fővárosi érbeteg-ellátással baj van, azt a szakpolitika is érzékelte. Tavaly márciusban bejelentették, hogy centrumokba koncentrálják az érsebészeti betegellátást , novemberben pedig Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: a perifériás érbetegek sebészeti kezelésének teljes struktúrája kiépült, jövő év elején pedig a hét minden napján, 0-24 óráig elérhető lesz az érsebészeti ügyeleti ellátás Budapesten is. Szeberin Zoltán azonban felhívta a figyelmet, hogy bár ez az elképzelés a szakma évek óta hangoztatott javaslataival egybevágott, egyelőre úgy tűnik, a gyakorlatban a tárca ígéretei nem valósultak meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!