Adományokat vár a Szent János Kórház

December 24-ig várják a segítő szándékúak hozzájárulását, hogy az osztályaikon fekvő betegeket jobb körülmények között láthassák el.

Gumikesztyűt, villanykörtét és vécédeszkát is várnak karácsonyi adományként a Szent János Kórházba - írja a Magyar Hang . A lap munkatársai az egészségügyi intézmény Facebook-oldalán szúrták ki a felhívást, mely igen szomorú képet fest a jelenlegi helyzetről.

gumikesztyű, eszközhiány
A gumikesztyű csak egy a hosszú listán szereplő dolgok közül. Fotó: iStock

Akár egy villanyégővel is segíthet

Mint írják a december 24-ig tartó akció során a kórház fogyóeszközeinek hiányát enyhítené, a különböző osztályok "kívánságlistáin" pedig olyan alaptételek is szerepelnek, melyekről azt gondolhatnánk, hogy biztosításuk nem okozhat gondot. A gyermekosztályon egyebek mellett gumikesztyűt , vécépapírt, lázmérőt szeretnének kapni, míg a gyermeksebészeten a villanyégő is szerepel a felsorolásban a csaptelepek, a mikró, a hűtő vagy a törölközők mellett.

Aki teheti, fogadjon örökbe egy listát

A kardiológián elsősorban a hajléktalanok ellátásához többek közt evőeszközt, pelenkát, tisztálkodószereket, hőmérőt, de ruhákat és cipőket várnak. Míg a II. belgyógyászati osztályon párna, takaró, tisztítószerek, de vérnyomásmérő vagy digitális lázmérő is elkelne.

Ahogy a lap a bejegyzést idézi: "akinek módjában áll, komplett osztályok hiánylistáját "örökbe fogadhatja". Az adományokat a főbejáratnál lévő szekrénybe várják, de érdemes lehet érdeklődni is, hogy mire van még szükség, ezt a kommunikácio@janoskorhaz.hu címen, vagy hétköznap a 06-30-293-7079 számon lehet megtenni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +22 °C
Minimum: +16 °C

A Dunántúlon és középen jobbára erősen felhős vagy borult égre van kilátás, keleten lehet még eleinte több órás napsütés. Délnyugat felől több hullámban érkezik a csapadék, amelyből főleg az ország középső harmadában sokfelé várható tartós, intenzív eső, de keleten záporok, akár heves zivatarok is kialakulhatnak. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megélénkül, a Dunántúlon olykor megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 33 fok között várható, nyugatról délkelet felé haladva várható egyre melegebb idő. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Jelenleg kettős fronthatás érvényesül: a hideg- és a melegfrontra érzékenyeknél egyaránt kialakulhatnak panaszok.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra