Nincs elég eszköz a járványügyi központban

A legalapvetőbb felszerelések hiányoznak az állami járványügy központi intézetében, így fennáll a veszélye, hogy olyan vizsgálatok is leállhatnak, mint az akár halálos nyugat-nílusi láz tesztelése - derül ki a hvg.hu birtokába került belső levelezésből.

Összeírták a leálló vizsgálatokat a járványügyben

A hvg.hu cikke szerint a laborokban úgy dolgoznak veszélyes vírusokkal, hogy nincs elég fertőtlenítőszer és gumikesztyű, de már a gázpalackok is fogytán vannak. Mint írják, a káosz azután alakult ki, hogy a kormány új nemzeti központba szervezte az intézményt, ami papíron október 1-től létezik, de még sincs új munkaszerződése a több száz szakembernek. Ráadásul kormánytisztviselőt csinálnának akár a biológusokból is, ezért űrlapon firtatták, tagjai-e titkos társaságnak vagy erőszakszervezetnek.

Nincs elég eszköz a járványügyi központban, járványügy nyugat-nílusi láz Országos Környezetegészségügyi Intézet pénzhiány járványügyi központ
Nincs elég eszköz a járványügyi központban sem

Az állami egészségügy egyik legfontosabb intézményének, az OKI Klinikai és Járványügyi Mikrobiológiai Igazgatóságának a működése kívülről eddig nem volt látható. Itt ugyanis nincs közvetlen betegforgalom, pedig ugyanúgy nélkülözhetetlenek a gyógyításban: ide érkeznek be országosan a legkülönfélébb minták, vagy ahogy a szakzsargonban hívják, a beteganyagok, hogy az itt kapott laboreredmények alapján kapjanak diagnózist, majd kezelést az emberek.

Ez az intézmény a járványügy egyik központja

Terrortámadás gyanúja esetén szintén itt tesztelik a gyanús küldemény tartalmát, ahogy saját honlapjukon fogalmaznak, itt található "Közép-Európa egyetlen, népegészségügyi célból létrehozott legmagasabb biztonsági szintű laboratóriuma, ahol a veszélyes kórokozók diagnosztikája teljeskörűen megoldott".

Ahogy egy korábbi rendelet rögzítette, Magyarországon "a legmagasabb szintű módszertani felkészültséggel végzi a fertőző megbetegedések vizsgálatait a betegbiztonság és a járványügyi biztonság fenntartása érdekében". Itt végzik többek közt az akár halállal is végződő botulizmus vizsgálatát, de ide küldik be a mintát a kórházak, ha a vírusos agyhártyagyulladás lehetősége merül fel.

Pont országos járványügyi, illetve népegészségügyi jelentősége miatt hihetetlen helyzetkép rajzolódik ki abból a belső levelezésből, amely a hvg.hu birtokába került. Az október 3-án indult kör-e-mail tárgya: "leálló vizsgálatok". Ebben az akkori igazgató, Takács Mária megbízásából szó szerint azt kérték az egyes osztályok illetékeseitől: küldjék meg október 4-én délig, hogy

"milyen vizsgálatok állnak le, és kb. mikor?"

"Az általános vírusdiagnosztikai osztályon a reagensek hiánya miatt az összes molekuláris vizsgálat, így a nyugat-nílusi láz , a kanyaró/rubeola, parvovírus" vizsgálat, valamint "teszthiány miatt a nyugat-nílusi láz egyes verifikáló vizsgálatai állnak le a jövő héten" - tájékoztatta a vezetőséget az egyik osztály munkatársa.

Ugyanígy leállhat a "hepatitisvírusok (A, B, C, D, E) molekuláris diagnosztikája" is - derül ki a "mi nincs"-felsorolásból. Ebben olyan más vizsgálatokat is említenek, amelyek már leálltak valamilyen feltétel hiánya miatt.

Több laboratórium a "gázpalack hiánya miatt kénytelen lesz leállni" - írja más, ugyanis a munkájukhoz elengedhetetlen tenyésztéseket nem tudják megcsinálni a szén-dioxid-palackok által létrehozott, csökkentett oxigéntartalmú környezet nélkül. Vagyis máskülönben nem tudnak dolgozni az arra érzékeny baktériumokkal, és ahogy vastag betűvel kiemelik: "jelenleg az utolsó palackokat használjuk".

A teljes lista a leálló vizsgálatokról elérhető a hvg.hu cikkében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.