Megharapták, majdnem amputálni kellett a kezét

Megmentett egy macskát, az állat pedig megharapta őt. Először nem is ment orvoshoz, mert azt gondolta, nem lehet belőle nagy baj. Tévedett.

„Egy éve, hogy majdnem elvesztettem a kezem” – vallotta be a TÜTÜ kutya-kerekeskocsi Facebook-oldalon Zaubek Beatrix. Mint írta, az orosz-ukrán háború kitörésekor 2 cicát vett magához: az egyikük Maxim volt, aki a durván lebombázott Harkivból érkezett, nem meglepő módon erősen traumatizált állapotban. „Megközelíteni sem lehetett, hetekig szinte éberen aludt, zihálva, rendellenes pózban, ok nélkül támadott és még sorolhatnám.” 

macskaharapás
Megharapta a macska a nőt, majdnem amputálni kellett a kezét. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Csúnya fertőzés lett a harapás vége

A rettegő macska megharapta megmentőjét. A nő azonban első körben nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a sérülésnek, ezért nem ment el orvoshoz. A harapás nyomán azonban szepszis, vagyis vérmérgezés alakult ki, az pedig kis híján amputációhoz vezetett. 

A nő – a kezén jégtasakokkal – továbbra is erején felül igyekezett segíteni a rászoruló állatoknak. Amikor viszont már érezte és látta is, hogy nagy a baj, az autópályáról felhívta a mentőket. A mentésirányító azonnal a legközelebbi kórházba terelte, Szegedre.

„Itt egy gyors ambuláns műtéttel feltárták, megtisztították a sebet és behelyeztek 2 darab drain csövet, hogy tudjon tisztulni. Már késő volt! Másnap reggel iszonyatos fájdalmakkal ébredtem és torzult, feldagadt karral” – mesélte.

Ezt követően a Merényi kórház sürgősségi osztályára vezette az útja, ahol egy azonnali, több órás műtétet hajtottak végre rajta. Nem sokon múlott, hogy a vérmérgezés miatt végül nem amputálták a karját.

„Bármilyen kis sérülés esetén, irány az orvos!”

„Tökéletes már talán soha nem lesz, mint ahogy fájdalommentes sem. De megvan a kezem és túl vagyok rajta” – összegezte Beatrix. Emellett felhívta követői figyelmét arra, hogy mindig vegyék nagyon komolyan az állatok által okozott sérüléseket, és akármilyen pici sebről is van szó, inkább mutassák meg az egy orvosnak – mert bizony akár szepszis is lehet a vége. „Ne kövessétek a példámat, higgyétek el, egy karral nehezebb még egy redőnyt felhúzni is” – fogalmazott.

Figyelem!
Az alább beágyazott posztban látható képek a nyugalom megzavarására alkalmasak! Csak erős idegzetűeknek!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!