Kis kedvencek

Mikor kapjon kutyát a gyerek?

HáziPatika

Egy háziállat befogadása és gondozása rengeteg felelősséggel jár, megfelelő körültekintés hiányában pedig akár fertőzésveszélyes is lehet.

Ritka az olyan szülő, akinek legalább egyszer ne kellett volna döntést hoznia arról, hogy gyermekének hány éves korában engedélyezi az állattartást. Ha elhatároztuk, hogy gyermekünk mellé befogadunk egy kisállatot, ajánlott néhány dologra fokozottan odafigyelni - hangsúlyozza Dr. Kovács Ilona, a Duna Medical Center allergológusa.

Mi a korhatár?

Ha van lehetőségünk az állatot az udvaron tartani, akkor már 2-3 éves korban befogadhatjuk az első kis kedvencet. Ha viszont nincs, akkor érdemes megvárni, amíg a gyermek eléri az 5-6 éves kort. A gyermekek immunrendszere ugyanis fokozatosan fejlődik, így 2-3 éves korig igen fogékonyak a fertőzésekre, és nagyobb eséllyel alakulhat ki allergia is. Egy nagytestű állat tartásával ajánlott még ennél is tovább várni, hiszen a gyermekek általában 12 éves korukra érik el a felnőttkorra jellemző immunitást - figyelmeztet a szakértő.

kutyatartás, kutya, gyerek, állattartás, fertőzésveszély
Kisbabák és tipegők mellé nem ajánlott a háziállat (Forrás: 123rf)

Bárhol lakjunk is, szem előtt kell tartanunk, hogy a kisgyermekek mindent megfognak, megsimogatnak, megkóstolnak, és gyakran a kezüket is kézmosás nélkül a szájukba veszik. Az állatoknak nemcsak a szőre, de a nyála, a váladékai és az ürüléke is betegségeket okozhat és allergizálhat.

Az állattartás erősíti az immunrendszert?

A ma ismert vizsgálatok nem támasztják alá, hogy az állattartásnak szerepe volna azimmunrendszererősítésében. Az sem igaz, hogy akik kisgyerekként egy háztartásban éltek egy macskával, később ellenállóbbak az asztmás tünetek kialakulásával szemben. Ha az allergiára hajlamos családokban az egyik szülő allergiás, akkor 40 százalék, ha mindkét szülő, akkor 60-80 százalék az esély rá, hogy a gyermek is allergiás lesz. A lakásban tartott állattól pedig az allergiás és asztmás betegségek kialakulásának kockázata még tovább nőhet.


A családi kedvencek egészségi állapotára nem csak abban az esetben kell odafigyelnünk, ha egy kisgyerek közelében élnek. Ebben az esetben viszont még körültekintőbbnek kell lennünk, hiszen még egy rendszeresen ellenőrzött, beoltott és féregtelenített háziállat is terjeszthet betegségeket - akkor is, ha maga az állat nem beteg. A legnagyobb veszélyforrást olyan esetek jelentik, amikor a gyerek kapcsolatba kerül az állat székletével vagy szőrével: például beletúr a macskaalomba vagy megnyalja a kutyát. Ezekben az esetekben azonnal meg kell mosnunk a gyerek kezét és ki kell öblítenünk a száját, továbbá szükség esetén cseréljük le a ruháját - emeli ki az allergológus.

Kutya vagy macska: mi alapján döntsünk?

Választani, hogy kutyát vagy macskát tartsunk-e inkább, nehéz ügy. A kutya gondozása többe kerül, ám jóval szociálisabb állat. A macska függetlenebb, vele sokkal könnyebb törődni is. Részletekért kattintson!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+19, +24 °C
Minimum:
+1, +7 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt sok napsütésre van kilátás, szinte felhő sem lesz az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag