Latin neve
Juglans regia
Népies neve
kulcsos dió
Hozzávalók a tésztához: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 tojás, 2 tojás sárgája, 1 dl tej, 3 evőkanálnyi cukor, 2 dkg élesztő
Hozzávalók a töltelékhez: 70 dkg darált dió, 30 dkg cukor, 3 dl víz, mazsola, 2 dkg vaj, 2 evőkanálnyi baracklekvár, reszelt citromhéj
A vizet keverje el cukorral, citromhéjjal és a szegfűszeggel, és főzzön szirupot. A dióhoz keverje hozzá a mazsolát, öntse rá a forró szirupot, dolgozza össze a masszát, és keverje hozzá a baracklekvárt is. Ezt követően hagyja kihűlni. Az élesztőt langyos tejben 3 evőkanálnyi cukorral keverje el, majd a lisztet dolgozza össze a margarinnal, a kihabart tojásokkal, egy csipet sóval és az élesztős tejjel. A tésztát ossza el 4 egyenlő részre, s az egyes részeket nyújtsa ki téglalap alakúra. A kihűlt tölteléket kenje egyenletesen a tésztalapokra, majd tekerje fel. A beigliket rakja tepsibe, kenje meg vékonyan a kihabart tojással, majd 40 percig pihentesse. Mielőtt a sütőbe kerül, több helyen szurkálja át a beiglit, hogy a gőzök ne feszítsék szét. Kb. 200 Celsius fokos sütőben mintegy 40 perc alatt készül el a beigli.
Ezek a gyógynövények is érdekelhetnek
Kamilla, orvosi székfű
Paradicsomos káposztafőzelék
Len
Ligetszépe, parlagi
Ricinus
Napraforgó
Bojtorján, nagy
Tonhalas avokádó
Árnika
Kasvirág (Echinacea)
Mezei iringó
Paradicsomos káposztafőzelék
Gyermekláncfű
Kornis tárnics
Eukaliptusz
Hárs kislevelű
Akácvirágos palacsinta
Borbolyalekvár
Galagonyalekvár
Papsajtmályva
Orvosi ziliz
Máriatövis
Martilapu
Orbáncfű, közönséges
Rántott petrezselyem levél
Csalánfőzelék
Lándzsás útifű
Vadgesztenye
Orbáncfű, közönséges
Kasvirág (Echinacea)
Cickafark, közönséges
Zsurló, mezei
Aranyvessző, közönséges
Ezerjófű, kis
Nyírfa, közönséges
Bojtorján, nagy
Nagymama bodzalekvárja
Kukorica
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Nem csak a zöld tea hasznos: 7 antioxidánsban gazdag ital, amely védi a károsodástól sejteket
Bár a szervezet maga is termel antioxidánsokat, érdemes étrendünkben is helyet adni az ezekben gazdag ételeknek és italoknak. Mutatunk 7 antioxidánsban gazdag italt, amely támogatja az egészséget.
Perl Kitti
Orvosmeteorológia
Fronthatás:
Nincs front
Maximum:
+31 °C
Minimum:
+12 °C
Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.