Ennyi esőerdőt pusztított el az ember

A 2002 óta végbement pusztítás több mint 50 százaléka a dél-amerikai Amazonas-medencét és a környező esőerdőket érintette.

Az esőerdőkből érkeznek a jövő járványai Az esőerdők kiirtásával a jövő nagy járványait készítjük elő: szakemberek szerint a természet kizsákmányolása miatt a koronavírushoz hasonló járványokkal kell majd ismét megküzdenünk. További részletek korábbi cikkünkben .

A világ ősi trópusi esőerdőinek nagyjából kétharmadát elpusztította vagy tönkretette mostanra az emberiség - derült ki egy új elemzésből. Az esőerdők védelmével foglalkozó Rainforest Foundation Norway nevű szervezet szerint az elsősorban mezőgazdasági célú fakitermelés és talajátalakítás miatt a bolygó ősi trópusi esőerdőinek 34 százaléka tűnt el, és további 30 százaléka annyira megrongálódott, hogy sebezhetővé vált a tüzekkel és a jövőbeli pusztulással szemben. A jelentés készítője, Anders Krogh szerint a szén-dioxid-elnyelő esőerdők eltűnésével erősödhet az éghajlatváltozás , ami megnehezíti a még megmaradt erdőterületek túlélését.

A világ ősi trópusi esőerdőinek nagyjából kétharmadát elpusztította vagy tönkretette mostanra az emberiség. Fotó: Getty Images
A világ ősi trópusi esőerdőinek nagyjából kétharmadát elpusztította vagy tönkretette mostanra az emberiség. Fotó: Getty Images

Franciaországnál nagyobb terület tűnt el

"Ez egy rémisztő körforgás" - mondta a trópusi erdőkre specializálódott kutató, hozzátéve, hogy 2002 és 2019 között nagyobb erdőterület tűnt el a Föld színéről, mint Franciaország. Az amazonasi esőerdő brazíliai része jelentős nyomás alatt van évtizedek óta, mivel a mezőgazdasági termelés fellendülése miatt nagy erdőterületeket alakítanak át termőföldekké és legelőkké. A folyamat csak súlyosbodott azóta, hogy Jair Bolsonaro brazil elnök 2019-ben hivatalba lépett.

Ennek ellenére az Amazonas vidéke jelenti a legnagyobb reményt a még megmaradt esőerdők megőrzésére. Az amazonasi és a szomszédos esőerdők alkotják a bolygó még érintetlen trópusi erdőborításának 73,5 százalékát. A többségében Indonéziához tartozó délkelet-ázsiai szigetek a második helyen állnak a 2002 óta végbement - és esetükben elsősorban a pálmaolaj ültetvények kialakítását szolgáló - erdőpusztítás tekintetében. Harmadik helyen Közép-Afrika áll, ahol a Kongó folyó medencéjének környékére összpontosul a mezőgazdasági és fakitermelési célokat szolgáló erdőirtás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!