121 éve nem volt ekkora szárazság

1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország. Az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

A vízgyűjtőkön már 2021 is szárazabb volt az átlagosnál, 2022 első hét hónapja azonban még tovább növelte ezt a hiányt. Az ország 12 vízügyi igazgatóságából tíznek a területén van érvényben vízhiány elleni készültség. A megnövekedett vízigények azonban a korábban betározott vízmennyiségből kielégíthetők. Vízkorlátozásra még sehol nincs szükség, ám a rendkívüli – öntözési idény elején nem jelzett – vízigények lekötésére csak korlátozottan van lehetőség – közölte az OVF.

vízállás, aszály,
Rekordalacsony volt a vízállás a Hármas-Körösön Békésszentandrásnál július 26-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

A Dunán a budapesti Kvassay-zsilipnél, illetve Tasson a Sajó Elemér-műtárgyon folytatódik a szivattyús vízpótlás. Július 13-a óta mintegy 40 millió köbméter vizet, vagyis hozzávetőlegesen egy Velencei-tónyi vízmennyiséget emeltek a Dunából a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágba, amelyet elsősorban öntözésre, illetve a halastavak üzemeltetésére használtak. A visszatartott és betározott víznek köszönhetően pedig folytatható Szolnoknál a „tudatos vízkormányzás”, aminek a legfontosabb célja továbbra is az, hogy a Kiskörei-tározóból, azaz a Tisza-tóból Szolnok ivóvízellátása és a mezőgazdasági vízigények kielégítése is biztosított legyen.

Sokkoló térkép született az európai aszályhelyzetről.

Megdöbbentő a tavaink vízállása

A Balaton átlagvízállása kedd reggel 78 centiméter volt. A következő egy hétben folytatódik a vízszint lassú csökkenése. Az előrejelzések szerint az üdülési idény végén, szeptember 1-jén a tó átlagvízállása várhatóan 70-75 centiméter körül alakul.

A Velencei-tó kedd reggeli vízállása 58 centiméter volt. A halak oxigénellátása érdekében a vízügy munkatársai több levegőztető, vízforgató berendezést telepítettek és üzemeltetnek. Az illetékes vízügyi igazgatóság hétfői mérése szerint a Velencei-tó vízminősége, az oldott oxigén koncentrációja, illetve az algaösszetétel és -mennyiség megfelelő a vízi ökoszisztéma szempontjából. Azonban a vízvesztés a tó vizének koncentrálódását okozza, ennek következtében pedig a víz számos jellemzője meghaladhatja a halak tűrőképességét, amely halpusztulást okozhat.

A március különösen száraz volt

Az OVF közölte, hogy az aszályhelyzet, a tavak és folyók rendkívül alacsony vízállása, valamint a megnövekedett öntözési igények miatt folytatja munkáját a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse, amely országosan összehangolja a vízhiánnyal összefüggésben végzett vízügyi tevékenységet. A főigazgatóság közleményében kitért arra is, hogy január óta a Duna vízgyűjtőjén az éghajlati átlaghoz képest 25 százalékos, a Tiszáén pedig 31 százalékos csapadékhiány alakult ki. Ezen belül márciusban a csapadék 79-89 százaléka hiányzott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!