WHO: a koronavírus már világjárvány

Világjárvánnyá nyilvánította a koronavírust az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.

Magyarországon vészhelyzetet hirdetett a kormány a koronavírus miatt. Kattintson a részletekért!

"Megvizsgáltuk az elmúlt napok történéseit és kijelenthetjük, hogy a COVID-19 pandémiának minősül" - mondta Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján Genfben, amelyet a szervezet Facebook-oldalán élőben közvetítettek.

pandémia, világjárvány, WHO, koronavírus
Olyan mértékű a koronavírus terjedése és olyan súlyos a COVID-19 betegség, hogy ez már világjárvány. Fotó: Getty Images

A WHO vezetője úgy fogalmazott, "az elkövetkező napokban és hetekben arra számítunk, hogy a COVID-19 megbetegedések és az azzal összefüggő halálesetek, valamint az érintett országok száma is tovább nő".

Tedrosz Adamon Gebrejeszusz kijelentette, hogy "a WHO éjt-nappallá téve értékeli a járványt és mély meggyőződésünk, hogy mind a vírus terjedése, mind a betegség súlyossága riasztó mértéket ölt. Ezért a helyzetet alaposan megvizsgálva kijelenthetjük, hogy a COVID-19 világjárvány."

118 ezer beteg 114 országban

"A világ most a koronavírus markában van" - fogalmazott a WHO vezetője, s mély aggodalmát fejezte ki a betegség elterjedése elleni küzdelem "riasztó tétlensége" miatt. Az elmúlt két hétben a Kínán kívüli esetek száma tizenháromszorosára nőtt, az érintett országok száma megtriplázódott. Jelenleg 118 ezer eset van 114 országban, és 4291-en vesztették már életüket az új koronavírus okozta COVID-19 betegség miatt.

"Ezrek küzdenek az életükért a kórházakban . Az előttünk álló napokban és hetekben arra számítunk, hogy még sokkal több megbetegedés, és halálos áldozat lesz, valamint az érintett országok száma is nőni fog" - mondta a főigazgató.

Még nem késő, vissza lehet fordítani

A mostani világjárvány nem hasonlítható egyetlen korábbi pandémiához sem, amit eddig kontrollálni lehetett. Azt tapasztalják, hogy Kínában és Dél-Korában az esetek száma csökken, ami azt mutatja, hogy vissza lehet fordítani. De nagyon sok ország nem teszi meg a szükséges lépéseket. "Minden nap felhívjuk az országok figyelmét, hogy azonnali és agresszív lépésekre van szükség. Hangosan kongatjuk a vészharangot" - jelentette ki a WHO főigazgatója.

Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, WHO, koronavírus-járvány, világjárvány
Dr. Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Fotó: Getty Images

Gebrejeszusz hangsúlyozta, még nem késő, hogy kontrollálni tudjuk a járványt. Az esetek túlnyomó többsége - a 118 ezer 90 százaléka - négy országban fordul elő: Olaszországban , Iránban, Dél-Koreában és Kínában. A szakember felszólította az összes országot, hogy keressék és teszteljék , kezeljék, izolálják a betegeket, kövessék nyomon a kapcsolataikat, mozgósítsák az embereiket.

Nem nevezték meg, mely országok buktak el a harcban

"Néhány ország kapacitáshiánnyal küzd, mások erőforráshiánnyal, néhányan pedig a megoldás hiányával" - folytatta. Bár a sajtótájékoztatón rákérdezték, hogy mely országok nem tesznek meg mindent, a főigazgató erre nem reagált. A WHO véleménye szerint nem jó, hogy bizonyos országokban csak nagyon kevés embert tesztelnek, azokat, akik beleillenek a kockázati csoportba.

Forrás: The Guardian

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?