Síbalesetek: megelőzhetjük őket

Akár itthon, akár külföldön hódolunk a síelésnek, snowboardnak, még a legrutinosabbakat is érheti baleset sportolás közben. Ráadásul nem is hinnénk, de sokszor éppen olyan helyzetben a legkönnyebb megsérülni, amelyre senki nem is gondolna.

Számos vizsgálat bizonyította, hogy leggyakrabban a vakáció első és harmadik napján történik baleset: az első nap még nem vagyunk elég körültekintőek, esetleg nincs mellettünk egy rutinos oktató, míg a harmadik napon az izomláz és a fáradtság miatt nő meg a sérülés veszélye. Dr. Börzsei-Knoll Veronika ortopéd-traumatológus, az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ lábsebésze szerint némi odafigyeléssel meg lehet előzni a bajok nagy részét.

"Sokan egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy több hónap kihagyás után csatolnak ismét sílécet és bemelegítés nélkül vágnak neki a lejtőnek. Ha az izmok nincsenek lelazítva, megfelelően bemelegítve és ha a szervezetünket hirtelen túlterhelés éri, annak következménye gyakran a sérülés. A 'hideg' és ezáltal még merev izomzat csak bizonyos határig tudja tolerálni a hirtelen terhelést. Szintén sok sérüléshez járul hozzá a túlzott alkoholfogyasztás. Már kis mennyiségű elfogyasztott alkohol miatt is csökken a reflexidő, így nehezebben tudunk egy váratlan szituációra reagálni. A magaslati sportoknál is elengedhetetlen viszont a fokozott folyadékbevital. Célszerű és költséghatékony is, ha egy hátizsákban magunkkal viszünk egy termoszban forró teát " - javasolja Dr. Börzsei-Knoll Veronika.

Bármilyen furcsa, de sok baleset a hüttében , a mosdók felé vezető lépcsőkön történik. A kemény, műanyag sícipő könnyen megcsúszik akár a padlóburkolaton, ráadásul a merev cipő miatt bokánk, lábunk kevésbé tudja korrigálni a megcsúszást.

Körültekintéssel elkerülhetők a sportbalesetek

A sí és a snowboard is egyfajta technikai sport, ahol a sporteszközök is évről évre fejlődnek. Egyre profibb, egyre gyorsabb sílécek kerülnek a piacra. A nem megfelelő, illetve nem a tudáshoz választott felszerelés miatt is előfordulhatnak balesetek. Aki nem biztos még a tudásában, kezdőknek szánt, könnyen irányítható, könnyen leoldó felszerelést válasszon.

Ugyancsak gyakran eredményez, elsősorban keresztszalag-sérülést, a felvonóból kiszállás. A legjobb, ha a többüléses felvonókon a szélső pozíciókba ülnek a kezdő síelők, így ha véletlenül elesnének a kiszálláskor, könnyebben tudnak félrehúzódni az útból.

Sokat tehetünk testi épségünk érdekében, ha sportolás közben bukósisakot és gerincvédőt használunk. Ugyancsak javasolt, hogy a síelő/snowboardos indulás előtt egy-két héttel több időt szánjon a mozgásra: intenzívebb sétával, kocogással, vagy akár edzőteremben felkészítheti szervezetét a plusz terhelésre és kössünk extrém mentésre is érvényes biztosítást.

Ha megtörténik a baj, minél előbb orvoshoz kell fordulni , vagy akár telefonáljunk haza például az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ rendelőjébe, hiszen az ott dolgozók telefonon is tudnak segíteni az ellátás első lépéseiben. Ilyenkor a késlekedés, a várakozás hosszabb rehabilitációt, maradandó károsodást idézhet elő.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rosszul karbantartott felszerelés okozza a legtöbb lábsérülést. A léceket a kirándulás előtt időben meg kell éleztetni, hogy irányíthatók legyenek jeges, egyenetlen pályán is. Új, kipróbálatlan bakanccsal nem tanácsos többnapos túrára vállalkozni. Ha kényelmetlen, inkább másikat kell kölcsönözni. Ellenőrizni kell azt is, hogy a megfelelő súlyú emberre és sítudásának megfelelő erősségűre legyen állítva a kötés. A felcsatolt bakancsot oldalról megrugdosva meg kell bizonyosodni, hogy túl kicsi erőhatásra nem, de nagyra már kiold. A laza és túl erős kötéserősség egyaránt veszélyes. Kölcsönzőben is ellenőriztethetjük, de ha például túl laza, annak legkésőbb a pálya tetején végzett bemelegítéskor ki kell(ene) derülnie.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra