Pezsgődugó-sérülés: vakságot okozhat, ha nem fordulsz vele orvoshoz

Sajnos előfordul, hogy egy kósza pezsgősdugó rossz irányba lő ki, ilyenkor komoly sérüléseket is okozhat.

Ha a szilveszteri pezsgősdugó véletlenül éppen a szemedben kötne ki, fontos, hogy a megfelelő ellátást kapd, ellenkező esetben néhány év vagy évtized alatt véglegesen megvakulhatsz – emeli ki Dr. Holló Gábor, a Szemészeti Központ vezetője.

pezsgősüveg, dugó, pezsgő
Fontos, hogy magadtól eltartsd, mielőtt kilő a dugó. Fotó: Getty Images

Hirtelen megváltozik a szemgolyó alakja

A szemgolyó tompa sérülésekor a nagy erőbehatás megváltoztatja a szemgolyó alakját, a benne levő folyadék jellegű szövetek pedig elsődleges és másodlagos sérüléseket okozhatnak az elülső szemcsarnokban, valamint az ideghártyában. Ilyenkor közvetlen hatásként a szemnyomás hirtelen megnövekedhet, részben az ütés során megduzzadt csarnokvíz-elvezető utak elégtelen működése, részben a sérülés okozta kisebb-nagyobb szemen belüli bevérzés miatt. Az ilyen sérülések fájdalmasak, átmeneti látásromlással járnak, és a beteg általában szemészhez fordul. Sokszor osztályos felvétel is szükséges a heveny traumás állapot rendezéséhez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a sérülés hosszú távú következményeivel már nem kell számolni – hangsúlyozza a szakember.

Ha a retina, azaz az ideghártya nem sérült mechanikailag, akkor a beteg néhány napos vagy egy-két hetes kezelést követően visszanyeri látását, panaszmentessé válik, és azt hiheti, hogy ez a kellemetlen történet véget is ért. Az esetek jelentős részében azonban késői károsodások is kialakulnak. Ezek fájdalmatlanok, nem jelentkeznek észrevehetően a betegek számára, de akár vaksággal is végződhetnek.

Ha azonban a beteg a sérülés után rendszeresen, minden évben szemorvosi vizsgálaton vesz részt, megmenthető a látás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!