Pestisjárvány: egyre többen halnak meg

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint nem terjedt át a madagaszkári pestisjárvány a Seychelles-szigetekre.

Felbukkant a pestis Madagaszkáron

Seychelles-szigeteki egészségügyi tisztségviselők több mint egy hete jelentették be, hogy az előzetes vizsgálatok alapján pestist diagnosztizáltak egy 33 éves helyi lakosnál röviddel az után, hogy visszatért Madagaszkárról, ahol már több mit hetven halottja van a járványnak - közölte az MTI értesüléseire hivatkozva a MedicalOnline .

Többször pusztított a pestis, mint hittük A fekete halálnak is nevezett pestisjárvány 1347 és 1351 között Európa lakosságának mintegy 30 százalékát pusztította el. Most azonban kiderült, hogy a tudottnál korábban is voltak Európában hasonló nagy pestisjárványok .


Negatív lett a pestis-teszt

A WHO azonban szerdán jelentette, hogy a párizsi Pasteur Intézetbe elküldött minták mindegyike negatív eredményt hozott.

Madagaszkári pestis: 74-re nőtt a pestisjárvány halálos áldozatainak száma a dél-afrikai szigetországban
74-re nőtt a pestisjárvány halálos áldozatainak száma Madagaszkáron

Ibrahima Soce Fall, a WHO egészségügyi vészhelyzetekkel foglalkozó helyi irodájának vezetője ugyanakkor elmondta, hogy együttműködnek a helyi egészségügyi hatóságokkal annak érdekében, hogy csökkentsék a járvány átterjedésének veszélyét a Seychelle-szigetekre, valamint fokozzák a felügyeletet és a készültséget.

Súlyos a helyzet Az AP amerikai hírügynökség szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a járvány kezd átterjedni a ritkán lakott vidéki településekről Madagaszkár nagyobb városaira is.

A madagaszkári katasztrófaelhárítási ügynökség keddi adatai szerint szeptember eleje óta 74-re nőtt a pestisjárvány halálos áldozatainak száma a dél-afrikai szigetországban, és több mint 800 megbetegedést regisztráltak. A betegek csaknem 75 százaléka, 600 ember szenved a járvány emberről emberre terjedő formájában, a tüdőpestisben , amely kezelés nélkül 24 óra alatt halálhoz vezethet.

Évente átlagosan mintegy 400 pestises megbetegedést jelentenek Madagaszkáron, többségében bubópestist . A betegségnek ezt a fajtáját bolhák terjesztik. A WHO korábban másfél millió adagnyi antibiotikumot küldött Madagaszkárra a betegség kezelése és további terjedésének megakadályozása céljából.

Kihalt a pestis eredeti kórokozója? A kutatók szerint kihalt a pestis eredeti kórokozója, a történelemkönyvekből jól ismert fekete halál. Még mindig léteznek azonban a baktériumnak olyan változatai, amelyek ma is okozhatnak megbetegedéseket .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!