Napi 2 pohár cukormentes üdítő ilyen bajt okozhat

Már egy kis mennyiségű aszpartám rendszeres, napi szintű bevitele is tanulási és memóriazavarokat idézhet elő – állapították meg amerikai kutatók egy 16 hetes egérkísérlet eredményeire alapozva.


Lehetséges kapcsolatot tárt fel az aszpartámfogyasztás és a tanulási nehézségek között a Floridai Állami Egyetem szakértőinek állatokon végzett kutatása – olvasható a Rizikometer közelmúltban közzéstett Facebook-posztjában. A tanulmány megkérdőjelezi a szóban forgó mesterséges édesítőszer biztonságosságát, ugyanis azt találták, hogy a korábban biztonságosnak ítélt küszöbérték alatti aszpartámszint is kognitív károsodást okozhat.

Az aszpartám egy mesterséges édesítőszer. Már az 1980-as évek óta használják széles körben, számos élelmiszerben és italban megtalálható. Ott van egyebek mellett a diétás italokban, a rágógumikban, a zselatinban, a fagylaltban, a tejtermékekben, a gabonapelyhekben, a fogkrémekben, de még a köhögés elleni szirupokban és a rágótablettákban is.

kóla
Már egy kis mennyiségű aszpartám rendszeres bevitele is gondokat idézhet elő. Fotó: Getty Images

A káros hatás öröklődhet is

A Food Safety News cikke alapján azt írták, a vizsgálatban hím egerek és utódaik vettek részt. Az állatoknak a maximális napi beviteli dózis 7-15 százalékának megfelelő mennyiségű aszpartámot adtak, 16 héten keresztül. Ez nagyjából napi 2-4 kis pohárnyi (230 milliliter) diétás üdítőital elfogyasztásának felel meg.

A tesztekben azt látták a szakértők, hogy az aszpartámot fogyasztó állatoknak nagyobb nehézséget jelentett a feladatok feladatok teljesítése és a megoldások megtanulása. Ezt ráadásul az érintett egerek utódainál is megfigyelték – mindez arra utal, hogy az aszpartám káros hatása öröklődhet a spermiumokon keresztül.

Ha sokáig több cukrot fogyasztunk a kelleténél, az hosszú távon elhízáshoz vezet, amelynek számos egyéb betegség lehet a következménye – figyelmeztetett az NNGYK dietetikusa. De vajon akkor mivel érdemes helyettesíteni a cukrot? Mutatjuk a szakember véleményét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!