Szorul a hurok az édesítők körül, újabb negatív hatásra derült fény

A mesterséges édesítőszerek tartós és nagyobb mennyiségű fogyasztása akár krónikus betegséghez is vezethet.

Számtalan termékben – köztük üdítőitalokban, tejtermékekben és feldolgozott élelmiszerekben – megtalálható valamilyen mesterséges édesítőszer. Most azonban kiderült, hogy ezek tartós és nagyobb mennyiségű fogyasztása akár krónikus betegséghez is vezethet.

kék inget viselő férfi édesítőszert adagol a sárga bögrében lévő teájába
A mesterséges édesítőszerek növelhetik a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. Fotó: Getty Images

Mesterséges édesítőszerek káros hatásai

A mesterséges édesítőszerek nagyobb mennyiségű bevitele összefüggésben áll a 2-es típusú cukorbetegség fokozott kockázatával a felnőttek körében – állapította meg egy friss metaanalízis, amely a Frontiers in Nutrition folyóiratban jelent meg nemrégiben. A tanulmány készítése során összesen mintegy 721 ezer európai, amerikai és japán felnőtt fogyasztót követtek nyomon a kutatók több mint 10 éven keresztül.

A szakemberek megállapították, hogy a mesterséges édesítőszerek nagyobb mértékű fogyasztása a 2-es típusú cukorbetegség fokozott kockázatával jár – ennek hátterében pedig vélhetően a bélmikrobiom összetételének és működésének megváltozása állhat. A bélflóra egyensúlyának felborulása ugyanis egyebek mellett gyulladásokhoz és anyagcsere-zavarokhoz is vezethet, illetve befolyásolhatja az étvágyat és az energiaegyensúlyt szabályozó idegi és hormonális útvonalakat is.

Nem feltétlenül jobbak a cukornál

A mesterséges édesítőszereket jellemzően azok fogyasztják, akik túlsúlyuk vagy anyagcsere-problémájuk miatt csökkenteni próbálják cukor- és energiabevitelüket. Az édesítőszerek ugyanis semennyi vagy csak nagyon kevés kalóriát tartalmaznak. A friss eredmények azonban rámutatnak, hogy az orvosoknak és táplálkozási szakembereknek figyelembe kell venniük pácienseik új étrendjének kidolgozása során, hogy a mesterséges édesítőszerek nem feltétlenül jelentenek metabolikusan semleges vagy teljesen kockázatmentes alternatívát a cukorral szemben.

Van egy jó hírünk is: végre van egy veszélytelen cukorhelyettesítő

Mostanában elég sok riasztó információ látott napvilágot az eritrittel, a szukralózzal és más cukorhelyettesítőkkel kapcsolatban. Van azonban egy jó hírünk is: ennek az édesítőszernek a fogyasztása még nagyobb mennyiségben is veszélytelen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nyugat felől tovább csökken a felhőzet, nagyrészt kiderül az ég, majd hajnalban az északnyugati, északi tájakat ismét vastagabb felhők érik el, és arrafelé néhol kisebb eső, zápor már lehet. A délnyugatira forduló szél néhol megélénkül. Hajnalban az Észak-Dunántúlon ismét északnyugatira vált a szél, ezzel együtt erősödni kezd.Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között várható. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.