Nagy kihívást jelent a menekülthullám a gyermekorvosoknak

A magyar egészségügy is egyre több Ukrajnából érkező menekültet lát el, ami különösen nehéz helyzetet teremtett a hazai gyermekorvosoknak.

"Március elseje körül találkoztam az első betegekkel, azóta fokozatosan emelkedik a számuk" - mondja az egyik budapesti kórház gyermekorvosa, akivel a Szabad Európa beszélgetett a menekülthullám jelentette plusz feladatokról. A megkérdezett szakember szerint nincs külön kórházi protokoll a menekült gyermekek ellátására, megnehezíti azonban a dolgot, hogy sokuk oltottságát sem lehet ellenőrizni.

"Örülünk, hogy meleg helyen tudunk aludni" Az orosz-ukrán háború menekültjeinek világszerte, így Magyarországon is számtalan szervezet igyekszik segíteni. Munka közben azonban számtalan megrázó történettel szembesülnek.

Nem tudni, hány menekült kapta meg a kötelező oltásokat

Egyelőre napi néhány beteget látnak csak el, nagy tömegben egyelőre nem keresték fel a rendelőt. Kárpátaljai magyarok és ukránok egyaránt jelentkeznek, többnyire láz, hányás, hasmenés miatt fordulnak orvoshoz a szülők, és jellemző, hogy gyorsan szeretnének valami megoldást, mert mennek is tovább.

A magyar egészségügy is egyre több Ukrajnából érkező menekültet lát el. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
A magyar egészségügy is egyre több Ukrajnából érkező menekültet lát el. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Külön kórházi protokoll nincs a háború elől menekülő gyerekekre. Ugyanakkor valószínűleg számolni kell az érkezésükkel olyan fertőző betegségekkel, amelyek ellen a magyar lakosság alapvetően oltott. Ukrajnában a gyermekek oltási rendje lényegesen nem különbözik a magyar oltási rendtől. Van némi eltérés abban, hogy hány hónaposan kapják meg az oltásokat, de gyakorlatilag ugyanazokat adják be nekik, mint a magyar gyerekeknek, leszámítva a bárányhimlő és a pneumococcus elleni oltást, ezek Ukrajnában még nem kötelezők, csak választhatók. A probléma az orvos szerint inkább az alacsony átoltottság lehet. Mint mondja, nem tudják ellenőrizni, hogy az Ukrajnából érkező gyermekeket valóban beoltották-e. Ha nincs oltási könyv, bemondás alapján kell elhinniük.

Ukrajnában 2018-19-ben volt jelentősebb kanyarójárvány , amelyet a koronavírus 2020-ra kiszorított, hiszen a Covid miatt elrendelt korlátozások, a maszkviselési, távolságtartási kötelezettség, a közösségi együttlétek tilalma a kanyaró ellen is hathatott. De még így is 2020-ban 264 regisztrált ukrajnai kanyarós megbetegedésről ír az Egészségügyi Világszervezet (WHO), ami ahhoz képest, hogy Magyarországon egy sem volt, magas szám. A kanyaró azért is veszélyes, mert nagyon gyorsan képes terjedni: aki elkapja, az 12-18 másik embert betegíthet meg egy arra fogékony, kevéssé oltott populációban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!