Mikor veszélyes az ételek műanyag csomagolása?

Több kutatás is igazolta már, hogy a műanyag csomagolások és tárolóedények egy részéből veszélyes anyagok szivároghatnak át a benne lévő élelmiszerbe. Magyar kutatócsoport vizsgálja ennek a hatásait.

Korábban több cikkben is foglalkoztunk már a műanyag tárolóedények veszélyeivel, melynek bizonyos fajtái káros anyagokat szivárogtatnak a benne lévő élelmiszerekbe. Két vegyület is található a műanyagban, amely okot ad az aggodalomra: a ftalátok , illetve a biszfenol A (közismertebb nevén BpA). Ezek a vegyületek ráadásul nem is számítanak ritkasárnak, sőt: kutatások szerint tízből hét műanyag doboz hormonális zavarokat okozó vegyi anyagokat juttat a benne lévő élelembe. Egy fiatal magyar kutatócsapat azt vizsgálta, hogy van-e a csomagolóanyagnak egyéb, eddig nem ismert hatása - számolt be a Magyar Nemzet cikke alapján az Inforádió .

Egy felmérés szerint a műanyag termékekben található vegyi anyagok alacsony libidót okozhatnak a nők esetében. A megfigyelést a ftalátokkal hozzák összefüggésbe, egy korábbi cikkünkben többet is megtudhat róla!

Szélsőséges körülmények között vizsgálták

Elsősorban a műanyag dobozokban mikrózott ételeket tartják veszélyesnek a szakemberek, ezúttal viszont azt vizsgálták, hogy mi történik azokkal a műanyag csomagolásokkal, amelyeket a szállítás, tárolás során különböző hatások, például UV-fény, mikrohullám vagy magas hőmérséklet ér? Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Wessling Nonprofit Kft. által létrehozott laboratóriumban ezekre a kérdésekre keresték a választ.

A boltban vásárolt élelmiszerek nagy részét műanyag csomagolásban visszük haza
A bolti élelmiszerek nagy részét műanyag csomagolásban visszük haza, de károsak ezek?

Az unióban ugyan rendeleti szinten szabályozzák az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagokhoz használható adalékok körét, ám a műanyagból számos olyan anyag is kioldódhat, amely nem tervezetten kerül a csomagolóanyagba, csupán a gyártási, szállítási vagy tárolási folyamat miatt adódik hozzá.

A kutatók a kereskedelmi forgalomban lévő élelmiszerrel érintkezésbe kerülő tárgyakat szélsőséges körülmények között vizsgálták, így 50-70 Celsius-fokon tárolták egy hétig, három napig UV-fénynek tették ki, továbbá mikrohullámú sütőben is melegítették. Az eredmények szerencsére megnyugtatóak, a vizsgált műanyag termékek ugyanis az extrém hatások ellenére is biztonságosnak bizonyultak. Ennek ellenére a műanyag dobozból szivárgó káros anyagok hatása további vizsgálatokat igényel a szakemberek szerint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!