Magyarországot is elérte a tojásmérgezés

Növényvédőszer hatóanyagával, fipronillal szennyezett tojást és tojásterméket találtak Magyarországon is a hatóságok. A termékekben az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben volt szermaradék.

A tojások fogyasztása nem jelent egészségügyi kockázatot, ettől függetlenül elrendelték kivonásukat a forgalomból, illetve zárolásukat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden. A hivatal közleménye szerint az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén ( RASFF ) keresztül érkezett riasztás a Tamago Ei-Omelett-Block nevű fagyasztott, félkész termékre, amelyből egy magyar vállalkozáshoz, az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft.-hez is szállítottak Németországból.

tojás
Szerhamisítás áll a tojások elszennyezése mögött

A hivatal közölte azt is, hogy a tojásokra korábban elrendelt vizsgálat 4 - egy német és három lengyel - tételben mutatta ki kedden a fipronil növényvédő szer hatóanyaga jelenlétét - nyomokban, de a megengedett értéket nem meghaladó, így az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben. Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára augusztus 4-től augusztus végéig rendelte el a Magyarországra érkezett tojástételek és tojástermékek ellenőrzését, amelynek során nyomon követési és laborvizsgálatok is történnek.

Az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft.-hez érkezett félkész termékből a magyar cég kizárólag vendéglátó egységekbe szállított. A visszahívásról a vállalkozó minden partnerét értesítette, amit a hatóságnak is igazolt. A hivatal javasolja, hogy a szennyezési eset lezárásáig a lakosság részesítse előnyben a magyar tojás, valamint tojástartalmú termékek fogyasztását.

A Nébih honlapja alapján a holland élelmiszerbiztonsági hivatal, az NVWA augusztus 2-án jelentette be hivatalosan, hogy rovarirtószer-szennyezés gyanúja miatt bezártak 180 tojástermelő telepet. A nyomozás szerint két növényi alapú biocid termékbe, a DEGA-16-ba, valamint a Copper boost elnevezésű készítménybe kevertek illegálisan fipronilt. A szerhamisítást feltehetően nem a gyártó, hanem a szerrel dolgozó vállalkozások követték el.

A szennyezett tojások miatt csúcstalálkozót hív össze az Európai Bizottság az érintett országok közötti vádaskodás elcsitítására és a helyzet rendezésének megvitatására - jelentette be pénteken Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos. Az ülést szeptember 26-ra hívják össze - közölte az EB egyik szóvivője. Részletek!

Az első hírek óta több európai uniós tagállamba is került szennyezett tojás vagy tojástermék. Múlt hét péntekig 15 uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak: Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Románia, Svédország, Szlovákia és Szlovénia, valamint Kína és Svájc.

A fipronilt elsősorban növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként. Rovarok és atkák ellen hatásos, élelmiszer célú állatok esetében azonban nem használható. Mivel a fipronil zsírban oldódó hatóanyag, ezért felhalmozódik a szervezetben, így az intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a fogyasztók hosszú távon ne legyenek kitéve a májkárosító anyagnak - olvasható a Nébih honlapján .

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!