Magukat mérgezik, hogy ne fagyjanak halálra

HáziPatika

Télen mindig szennyezettebb a levegő, mint nyáron, és ezért csak részben okolható az időjárás. Sok helyen a lakossági fűtés a legnagyobb ártalom, mert jobb híján műanyagot, lignitet, használt bútort és ruhákat égetnek el.

"Havi 54 ezer forintból élek, hat gyerekem van, ebből nemigen telik tüzelőre" - mondta Vadász Iván, aki a Miskolctól északra található Lyukóvölgyben engedte meg, hogy a hvg.hu újságírói bepillantást nyerhessenek az életébe. Ő is energiaszegénységgel küzd, ami azt jelenti, hogy nem képes megfizetni a fűtés vagy az egyéb alapvető energiaszolgáltatások olyan szintjét, ami elegendő lenne egy normális életszínvonalhoz. Amikor arról kérdezték, hogy mégis mennyi köbméter fára lenne szüksége, hogy a téli szezont ki tudja fűteni, csak legyintett, és hozzátette, hogy nem tudja, mert akkora mennyiséget még sosem kapott.

Az EU-s tagországok közül csak a bolgár háztartások életszínvonala alacsonyabb a magyarokénál, már Románia is előttünk jár - derült ki egy 2019-es jelentésből. Részletek itt!

A helyzetét tovább nehezíti, hogy a ház, amelyben lakik, finoman szólva sincs szigetelve. Ráadásul a legolcsóbb kályhával próbálják befűteni, ami jó, ha 40-50 százalékos hatásfokkal működik, hiszen a hőt sem tudja megtartani. Emiatt megállás nélkül utána kell pakolni, hogy valamennyire meleg legyen az otthonukban.

Sok ezer család él így a Sajó-völgyben

Ezért indította el hat civil szervezet - a Habitat for Humanity, a Nonprofit Szektor Analízis Egyesület (NOSZA), a Magyar Szegénységellenes Hálózat, az Esély Labor Egyesület, a Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata (Kötháló) és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek) - az úgynevezett Elosztó Projektet, amely az energiaszegénység ellen vette fel a küzdelmet. És itt a küzdelmet szó szerint kell érteni, mivel a Vadász családnál sokkal rosszabb helyzetben élők is vannak, akik lignittel, esetleg ruhákkal vagy műanyag hulladékkal fűtenek. A probléma gyökere, hogy az utóbbi években feléledtek a környékbeli kisebb zsebbányák, ahonnan nemcsak a lakosság, hanem az önkormányzatok is előszeretettel vásárolnak lignitet. Sőt, 2011-ben a Mátrai Erőmű is elindított egy programot, melynek keretében házhoz vitték az olcsón kínált lignitet.

Sok szegény településen mérgező anyagokkal fűtenek. Fotó: iStock
Sok szegény településen mérgező anyagokkal fűtenek. Fotó: iStock

"Az önkormányzatoknak kényelmesebb ezt adni, mert az erőmű házhoz vitte az árut, míg a favásárlásnál a szállítás is plusz költséget jelentett volna, ráadásul így nagyobb mennyiséget tudnak adni, ami látványosabb" - magyarázta a hvg.hu-nak Kovács Bence, a Magyar Természetvédők Szövetsége energiaprogramjának munkatársa. A gond az, hogy a lignit tüzeléstechnikai tulajdonságai nem jók, nagyon szennyezi a levegőt, ezzel rendkívüli módon rontja a helyi közösségek életminőségét, és felhasználására tulajdonképpen alkalmatlanok a háztartási tüzelőberendezések. "Míg az erőműben kéntelenítés után kerül a levegőbe a füst, ez a lakossági kéményeknél nem így van, ott lerakódik és nemcsak az embereket, de a tüzelőberendezéseket is roncsolja" - fejtette ki Kovács, hozzátéve azt is, hogy a háztartási célú tüzelőanyagokra jelenleg nincsen semmiféle rendelet vagy norma, így elvileg bármit elégethetnek a mélyszegénységben élők. 


Így jutottunk el mára odáig, hogy évente kb. 400 ezer tonna lignitet éget el a lakosság, ami 50-80 ezer család fűtését biztosítja. "Ez pedig az Európai Bizottság környezetvédelmi főigazgatósága által ajánlott módszertan szerint számolva kb. 60 milliárd forint kárt okoz az egészség és a környezetkárosítás szempontjából" - mondta F. Nagy Zsuzsanna, az Elosztó Projekt egyik szervezője. Egy másik megdöbbentő adatot is elárult: a fa- és lignitégetés évente 13 ezer ember idő előtti halálát okozza Magyarországon, de a gyermekek életesélyeit is 6-8 hónappal csökkentheti.

Hogyan lehetne segíteni?

Az Elosztó Projekt javaslata szerint az alábbi lépésekkel lehetne hatékonyan fellépni az energiaszegénység ellen:

  • Hozzanak létre támogatási alapot a hatékonyabb szigeteléshez és hatékonyabb tüzelőberendezések vásárlásához (akár 80 százalékos támogatással).
  • Vizsgálják felül az önkormányzatok szociális tüzelőanyag támogatási gyakorlatát, a lignitet, a magas kéntartalmú szeneket vegyék ki a támogatható tüzelőanyagok köréből.
  • Tiltsák be a lignit tüzelőanyagként való értékesítését.
  • Ne engedélyezzék újabb szénbányák megnyitását.
  • Piacfelügyeleti szervként a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat indítson vizsgálatot a lakossági forgalomba hozott szénféleségek ellenőrzése érdekében.
  • Vizsgálja ki a hatóság a lakossági tüzelésre értékesített ásványi nyersanyagok mennyiségét, fajtáját, a felhasználás, hasznosítás módját.
  • A fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálja meg a kereskedelmi forgalomban lévő tüzelőanyagok teljes körét (megfelelőségi tanúsítványok, származási bizonyítványok).
  • A szénrégiók társadalmilag igazságos gazdasági átmenete, szerkezetváltása érdekében a kormányzat vonja be a kormányzati régiós tervezésbe a szénrégiók lakosait, önkormányzatait.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

március 16. - március 22.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
13 300
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-1, +9 °C
Minimum:
-7, +1 °C

Hazánkban kedden délelőtt gyengén felhős lesz az ég, csapadék nem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag