Koronavírus: újabb segítség a magyar taxisoknak

Széles körben lehetővé tették a taxisok, taxitársaságok részvételét az áruk kiszállításában azzal, hogy e tevékenységük végzése során mentesítik őket a személyszállításra vonatkozó követelmények alól a veszélyhelyzet idejére - erről Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára beszélt csütörtök este.

Az államtitkár szerint az intézkedés nem csupán a taxisokra nézve kedvező, de az éttermek , üzletek és a vásárlók számára is. "Ez nagy segítség azoknak az éttermeknek és üzleteknek, amelyek a megnövekedett házhozszállítási igényeket csak nehezen tudják teljesíteni, emellett pedig a személyszállítóknak is jó lehetőség, hiszen a jelentősen megcsappant utasszám miatt kieső bevételeik egy részét így pótolni tudják" - közölte Schanda Tamás, aki hozzátette, a vásárlók az újabb szolgáltatók bevonásával hamarabb juthatnak hozzá a megvásárolt árukhoz. Az átmeneti szabályozást egyébként az érintett piaci szereplőkkel egyeztetve alkották meg.

Erre figyeljünk, ha ételt rendelünk Ha sok a teendők és nincs időnk főzni, ma már néhány kattintással házhoz varázsolhatjuk magunknak az ebédet vagy vacsorát. A koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetben azonban különösen fontos, hogy körültekintően válasszuk meg, honnan és mit rendelünk. Részletek itt .

Elsőként a taxisok számára adtak mentességet

Mint arra Schanda Tamás emlékeztetett, a kormány elsőként a taxisok számára adott mentességet a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) fizetése alól június végéig, és az új szabályozás ezt az adókedvezményt a kiszállítási tevékenységre is kiterjeszti. Márciusban megkönnyítették az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem végzését a vállalkozások számára.

Egészségügyi maszkot viselő taxis és utasa 2020. március 25-én a Dél-pesti Centrumkórháznál.
Egészségügyi maszkot viselő taxis és utasa 2020. március 25-én a Dél-pesti Centrumkórháznál. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A veszélyhelyzet idején e tevékenységek bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytathatóak, ha a kereskedő napi fogyasztási cikket vagy éttermi ételt forgalmaz. Az újabb lépéssel az e feladatokba szerződésekkel bevont taxis vállalkozások egyértelmű átmeneti szabályozás mentén segíthetik a létfontosságú cikkek házhoz szállítását.

Az életnek élhetőnek kell maradnia

A rendelkezés kizárólag az említett áruszállítás során ad ideiglenes felmentést a személyszállítás kötelező feltételeinek alkalmazása alól, ennek megfelelően utas és áru egyszerre továbbra sem szállítható taxin. Az átmeneti előírásokat a személygépkocsival közúti személyszállítást végző szolgáltatóknak a veszélyhelyzet során a lakosság ellátásában való részvételéről szóló, szerdán megjelent kormányrendelet tartalmazza.

Az államtitkár kiemelte: az emberek egészségének védelme érdekében mindent meg kell tenni, de az életnek élhetőnek kell maradnia, és gondolni kell arra is, hogy a nemzetgazdaságot talpra kell állítani.

Koronavírus-fertőzötten járt dolgozni egy román szívsebész - olvassa el a részleteket az nlc.hu oldalán .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!