Koronavírus: túl sokat vártunk a BCG-oltástól

Nem biztosít hosszú távú védettséget a koronavírus-fertőzés vagy a COVID-19 súlyos formái ellen a BCG-oltás - derítették ki quebeci kutatók, akik az elsők között vizsgálták a vakcina hosszú távú hatását.

Az eredetileg a tuberkulózis ellen kifejlesztett BCG (Bacille Calmette-Guérin) vakcinának hosszan tartó, általános immunstimuláló hatása is van, ezért a koronavírus-járvány kezdetén sok kutató úgy vélte , hogy ez az oltás a COVID-19 ellen is hatásos lehet. Az új kutatási eredményekből azonban úgy tűnik, túl sokat vártunk a BCG-oltástól.

A kanadai Nemzeti Tudományos Kutatóintézet (INRS), a Sherbrooke-i Egyetem, a Montreali Egyetem és a Lavali Egyetem kutatói a Vaccine című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban összehasonlították COVID-19 -en átesett embereknek és egy kontrollcsoportnak a gyermekkori beoltottságát. Korábbi tanulmányok ugyan már kimutattak lehetséges összefüggést a lakosság BCG-vel való átoltottsága és a COVID-19 halálozási rátája között, a kanadai kutatócsoport szerint azonban azok módszertanai nem vizsgálták, hogy BCG ellen beoltottaknak valóban jobbak-e a túlélési kilátásaik, illetve nem vettek számításba bizonyos tényezőket, amelyek torzíthatják az eredményeket.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Túl sokat vártunk a BCG-oltástól. Fotó: Getty Images

Nem ezt az eredményt remélték

"Tanulmányunk meggyőzően kimutatta azt, hogy a BCG-oltás, amelynek erős immunstimuláló hatása van, nem biztosít nagyon hosszú távú védettséget a COVID-19 ellen. Nem ezt az eredményt reméltük, de végül is ez a releváns kérdés lekerülhet az asztalról" - mondta Jacques Pépin, a tanulmány első szerzője. "Még ha eredményünk negatív is lett, fontos, hogy megismertessük azt a közvéleménnyel, mivel ellentmond a korábbi tanulmányoknak, amelyeknek fontos módszertani gyengeségeik voltak. Eredményünk a lehető legigazoltabb, amely e kérdésről rendelkezésre áll" - tette hozzá Marie-Claude Rousseau professzor.

Nem véd az évtizedekkel ezelőtt beadott oltás

Egyre többen kerülnek kórházba itthon koronavírus-fertőzés miatt.

A kutatók 2020 márciusa és októbere között 920, a COVID-19-en igazoltan átesett embert és egy 2123 fős kontrollcsoportot vizsgáltak. A kontrollcsoport tagjai nem fertőződtek meg az új koronavírussal . A kuztatók összehasonlították az alanyok oltottsági állapotát a quebeci oltási regiszter alapján. Megállapították, hogy a COVID-19-en átesettek 54 százaléka kapott gyermekkorában BCG-oltást, a kontrollcsoportban pedig 53 százalék volt ez az arány. A kutatók elemzésükben figyelembe vettek olyan tényezőket is, mint az illető foglalkozása, neme, kora és anyagi helyzete, valamint azt is, hogy városban vagy vidéken él-e.

"Bár reméltük, hogy megfigyelhetünk bizonyos kicsiny védőhatást, az eredményeken nem csodálkoztunk. Minden résztvevő évtizedekkel ezelőtt kapta meg az oltást. Azoknál sem találtunk védőhatást, akik az 1970-es évek elején kapták meg a vakcinát. Ugyanakkor a tanulmányba bevontak száma korlátozott volt, ami csökkenti a csekély védőhatás észlelésének a lehetőségét - tette hozzá Rousseau.

Egy hazai szakember szerint a vércsoportunk valóban befolyásolhatja, hogy mekkora veszélyt jelent ránk a koronavírus, a plazmaterápiák szerepe azonban még vitatott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.