+17° - +39°
Nincs front

Ezek az oltások is védhetnek a koronavírus ellen

HáziPatika

Úgy tűnik, hogy a legyengített kórokozót tartalmazó védőoltások hatására olyan immunválasz alakulhat ki, amely más fertőzésekkel, például akár az új típusú koronavírus okozta COVID-19-cel szemben is védelmet nyújthat. Ez azért kölönösen jó hír, mert a Magyarországon kötelező gyermekkori oltások egy részében gyengített kórokozók vannak.

Azt eddig is tudtuk, hogy a legyengített kórokozót tartalmazó vakcinákkal két legyet üthetünk egy csapásra, ugyanis hatékonyan megelőzik az adott betegség kialakulását, ráadásul akár életünk végéig tartó védelmet is kialakíthatnak. Most azonban az ilyen típusú oltóanyagok újabb előnyére derült fény: egy új kutatás eredményei szerint akár az új típusú koronavírus ellen is védhetnek minket.

Ha tehát valaki korábban már megkapott egy vagy több ilyen oltást, az valamilyen szinten ellenáll a COVID-19-nek is, még akkor is, ha kifejezetten az új koronavírus ellen még nincs beoltva - számolt be róla a MedicalXpress. Magyarországon egyébként több legyengített kórokozós vakcinát is kötelezően megkapnak a gyerekek - ilyen például a tuberkulózis, a gyermekbénulás és a kanyaró elleni oltóanyag is.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A BCG-oltás adhat reményt ott, ahol még nincs elég COVID-vakcina.
Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Ez lehet a megoldás a szegényebb régiókban?

Koronavírus: van, ahol még mindig nem oltanak - kattintson!

A fenti megállapítások különösen azoknak a szegényebb régióknak adhatnak reményt, amelyek még a mai napig nem kezdhették el a lakosság COVID-19 elleni immunizálását, vagy ha már oltanak, akkor a súlyos vakcinahiány miatt csak nagyon lassan haladnak. A rubeola-vakcina kifejlesztője, Stanley Plotkin például úgy véli, hogy a fejlődő országok legkorábban is csak hónapokkal később férhetnek majd hozzá a kifejezetten az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcinákhoz, addig viszont a BCG-oltással például stimulálni lehetne az ő immunrendszerüket is. "A nem specifikus immunitásban rejlő lehetőségek kihasználásával életeket menthetnénk meg" - mutatott rá a szakértő.

Már korábban is volt erre példa

A kutatás szerzője, Robert Gallo pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy már az 1970-es évek óta vannak ismeretei a szakirodalomnak arról, hogy az ilyen típusú vakcinák hatékonyan megelőzhetik a járványok kialakulását. Egy nagy oroszországi vizsgálat például kiderítette, hogy a gyermekbénulás elleni, szájon át bevehető készítmény által immunizált emberek körében ritkábban fordult elő az influenza. Amíg tehát nincs elegendő vakcina ahhoz, hogy világszerte mindenkit be tudjanak oltani az új típusú koronavírus ellen, addig a legyengített kórokozót tartalmazó vakcinákkal lehetne védőpajzsot építeni a szegényebb régiók köré.


Így támadja meg a sejteket a koronavírus - nézze meg a videót!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+34, +39 °C
Minimum:
+17, +22 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában derült, gyengén felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag