Koronavírus: nyáron is ébernek kell lennünk

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett, hogy az északi féltekén nem szabad nyáron sem könnyedén venni a koronavírus terjedését, mert ez a kórokozó nem szezonálisan viselkedik, mint az influenza.

Míg korábban több szakember is úgy vélekedett , hogy a nyár beköszöntével lassulhat a járvány terjedése, mert a melegebb hőmérséklet nem kedvez a koronavírusnak, egyre biztosabbnak tűnik, hogy ez sajnos nem így van. A világ sok országában - évszaktól függetlenül - ismét vagy még mindig nő a fertőzöttek száma. Ezért az Egészségügyi Világszervezet is fokozott óvatosságra szólít fel.

Több száz gócpont alakult ki Spanyolországban A mediterrán országban jelenleg 361 aktív járványgócról tudnak. Ezeken a helyeken összesen mintegy 4100 igazolt koronavírus-fertőzöttet tartanak számon. 60 százalékuk két tartományban, Aragóniában és Katalóniában található - közölte Fernando Simón, az egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója. Részletek itt.

"Az emberek még mindig évszakokban gondolkodnak, pedig azt kell észben tartanunk mindannyiunknak, hogy ez egy új vírus és másként viselkedik, mint az eddigiek" - mondta Margaret Harris, a WHO szóvivője Genfből online sajtótájékoztatón. A szakember attól is eltanácsolta az embereket, hogy járványhullámokban gondolkodjanak. Szavaiból úgy tűnik, hogy véleménye szerint egyetlen nagy hullámról van szó, amely rendre kicsit gyengül, aztán ismét erősödik.

"A legjobb, amit tenni lehet: ellaposítani az emelkedő görbét és aztán csökkenő ágba kényszeríteni egészen a zéró tengelyig" - mondta Harris. A görbe ellaposításának legjobb módja pedig az, ha a lakosság minél nagyobb hányada tartja be az olyan óvintézkedéseket, mint az arcmaszk viselése, gyakori kézmosás és szociális távolságtartás.

Maszk helyett óriásbuborék: egy ausztrál férfi nem bízza a véletlenre a koronavírus elleni védekezést. A vicces jelenségről az nlc.hu -n olvashat beszámolót.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!