Koronavírus: ezért baj, hogy a brit mutáns terjed itthon

Heroikus küzdelmet folytatunk a koronavírus-járvány ellen, de a számok továbbra is szárnyalnak, és az intenzíven felszálló szakasz Magyarországon is folytatódik - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Míg március elején 70-80 százalékos volt az új típusú koronavírus brit variánsának jelenléti aránya, addig ma már szinte 100 százalékban ez a típus kering itthon és fertőzi meg az embereket - jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos. Elmondása szerint ez azért baj, mert ez a mutáns nemcsak fertőzőbb, hanem súlyosabb betegséget is okoz. A tapasztalatok szerint a betegek állapota gyorsabban romlik, és a kórházi kezelés szükségességének kockázata is nagyobb, mint amekkora a kórokozó kezdeti változata esetében volt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
Az új mutáns nemcsak fertőzőbb, hanem súlyosabb betegséget is okoz. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Nagyon fontos a megelőzés

A tisztifőorvos kiemelte, hogy a kórházakon már most is hatalmas teher, és lelkileg is nagy kihívásokkal kell szembezézniük az egészségügyi dolgozóknak. Tegnap ráadásul már nagyon magas volt az áldozatok napi száma: 272-en hunytak el egy nap alatt a koronavírus -fertőzéssel összefüggésben. Ezért fontos, hogy minden erőnkkel azon legyünk, hogy elkerüljük a megfertőződést. A megelőzés tehát továbbra is fontos, talán még jobban is, mint valaha - szögezte le.

Figyeljünk a gyerekek mentális egészségére!

Koronavírus: a vártnál később nyitnak az iskolák - kattintson a részletekért!

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a koronavírus-járvány idejére kihirdetett intézménybezárás miatt a gyerekek kiszakadtak megszokott közegükből, ráadásul érzik a szüleik feszültségét és ők is hallják az aggasztó híreket. Ez a kicsikből is szorongást vált ki, ezért a tisztifőorvos a jó idő közeledtével olyan programok - például túrák - szervezését javasolja a családoknak, amelyek biztonságosan kivitelezhetőek, ám mégis lelki feltöltödést jelentenek a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt.

Koronavírus: "gyakorlatilag nincs esély a felszámolására" - olvassa el korábbi cikkünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.