Koronavírus: egy férfi 128 napig küzdött a fertőzéssel

"Csodálatos" Larry Kelly egy 64 éves New York-i férfi, aki a csodálatos jelzőt azzal érdemelte ki, hogy bár 128 napig volt beteg, amiből 51 napot lélegeztetőgépen töltött, végül mégis legyőzte a koronavírust.

Néhány helyen azért különösen magas az új koronavírus halálozási rátája, mert ott az embereket akár a kórokozó különböző variánsai is megtámadhatták egyszerre - állítja egy friss tanulmány. A részletekért kattintson korábbi cikkünkre.

"Egy voltam a korai esetek közül, és több értelemben is egyfajta kísérleti nyúl voltam, mivel akkor még szinte semmit sem tudtak erről a betegségről" - mondta Larry Kelly koronavírus -túlélő a CNN -nek. A 64 éves férfi szervezetét megtámadó fertőzés olyan súlyos tünetekkel jelentkező COVID-19-et okozott nála, hogy az orvosok már odáig jutottak, hogy azt javasolják a családnak, jobb, ha lekapcsolják a gépekről. Rokonai meg is kezdték az utolsó látogatásokat, hogy elköszönjenek tőle, ám Kelly nem adta fel.

Betartotta feleségének tett ígéretét

"Az utolsó üzenetemben, amelyet a feleségemnek küldtem mielőtt még lélegeztetőre tettek, megígértem neki, hogy nem adom fel a harcot. Megtartottam az ígéretemet" - mondta Kelly, aki közel 4 hónapig küzdött a fertőzéssel, amely eddig több mint 140 ezer életet követelt csak az Egyesült Államokban. Végül április közepén, pontosabban húsvét vasárnap Kelly kinyitotta a szemét, így érdemelte ki a kórházi személyzettől becenevét, a "csodálatos Larryt". Azon a napon csak New Yorkban 527-en haltak bele a COVID-19-be. "Az emberek meghaltak körülöttem, de én túléltem. Hogy ez csoda-e? Nem tudom" - így Larry Kelly, akit a vírus elleni harcában a többi között kóma, kétoldali tüdőgyulladás és agyi bevérzés is hátráltatott a betegség szövődményeként.

Amerikában eddig több mint 4,2 millió ember kapta el igazoltan a koronavírust és közel 147 ezren haltak bele a COVID-19 szövődményeibe. Fotó: Selcuk Acar/Getty Images
Amerikában eddig több mint 4,2 millió ember kapta el igazoltan a koronavírust. Fotó: Selcuk Acar/Getty Images

Tudta, hogy vége lesz

"Mindenhonnan csövek lógtak belőle, a fején EEG -érzékelők monitorozták az agyműködését, szörnyű állapotban volt. A testvérem nem is akarta így látni" - idézte fel a történteket lánya, Jackie. A családtagok üzeneteket mondtak fel a mobiljukon, melyeket egy fülhallgatón keresztül játszottak le Kellynek mindennap a Mt. Sinai kórházban, ám ahogy telt az idő, úgy változott az üzenetek hangvétele is.

"Jackie még azt a telefonbeszélgetést is lejátszotta a telefonján, amelyet akkor vett fel, amikor a doktorok elmondták, mik a legrosszabb dolgok, amik bekövetkezhetnek. Zokogott" - osztotta meg emlékeit a CNN-nel a férfi, aki szerint lányai aggódva nézték, ám látták rajta, hogy ő nem fél. "Tudom, hogy vége lesz" - mondta nekik a férfi, aki bár végig megőrizte humorérzékét és optimizmusát, beismerte, a COVID-19 elleni harca kemény volt.

Nem látta a fényt az alagút végén

"Egy kis, sötét helyen voltam. Nem láttam semmilyen fehér fényt, csak sötétséget és egy gödröt. Azzal magyaráztam magamnak, hogy biztosan épp a másik irányba tartok, talán épp ez volt az oka annak, hogy túléltem" - így a férfi, aki szerint nemcsak neki és családjának volt köszönhető a győzelme, de olyanoknak is, akikkel előtte sosem találkozott.

"Sok hirdetés mondja, hogy ebben a küzdelemben egyek vagyunk. És ez az egyetlen üzenet, melyet én is átadhatok az embereknek. Én egy idegen voltam azok számára, akik a Mt. Sinai kórházban dolgoztak azért nap mint nap, hogy életben tartsanak, de megtették" - mondta Kelly, aki ezúton is szeretné azokat figyelmeztetni, akik még mindig kételkednek a fertőzés okozta COVID-19 súlyosságában. "Ez a betegség nem vicc. Ne gondolja senki, hogy ez egy kacsa. Örülök, hogy a családom és a barátaim, mindazok, akik ismernek engem, betartják az előírásokat , mert egyiküket sem szeretném elveszíteni" - mondta a férfi, aki 128 nap küzdelem után végre hazamehetett a kórházból.

Végre elkészült a maszk nagyszakállú férfiaknak - részletek társportálunk, az nlc.hu cikkében .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra