Koronavírus: az omikron kevésbé veszélyes a tüdőre

A koronavírus omikron variánsa valószínűleg kevésbé hatékonyan támadja a tüdőt, mint a korábbi változatok, derült ki egy friss, brit kutatásból.

Az omikron esetében a koronavírus tüskefehérjéi úgy mutálódtak, hogy hatékonyabban tudják kikerülni az emberi szervezet védekező rendszerét. Ez a változás ugyanakkor a vírus tüdőbeli szaporodásának és súlyos megbetegítő képességének csökkenését is eredményezte - derül ki a Cambridge Institute of Therapeutic Immunology and Infectious Disease (CITIID) kutatóintézet tanulmányából.

dsa
Az omikron gyorsan terjed, de kevésbé veszélyes a tüdőre. Fotó: Getty Images

A legújabb variáns tehát épp amiatt a tulajdonsága miatt terjed könnyebben, aminek köszönhetően kevésbé veszélyes az emberek tüdejére. A kutatást vezető Ravi Gupta, aki a klinikai mikrobiológia professzora a Cambridge Egyetemen, arra hívja fel a figyelmet, hogy a látszólag kedvező eredmények ellenére "az omikron jelentős terjedése nagy közegészségügyi kihívást jelent".

Az új variánsról, amit először Botswanában, majd Dél-Afrikában azonosítottak november 11-én, itt olvashat bővebben.

Karácsonyi zárlatot hirdettek Hollandiában az új variáns terjedése miatt. Az országban a nem létfontosságú üzletek, iskolák, szórakozóhelyek, kocsmák, éttermek és más nyilvános helyek legalább január közepéig árva lesznek. A lezárásokra az új variáns gyors terjedése miatt van szükség, amely már nem kezelhető csak az oltásokkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.