Kihullhat a hajunk a rossz levegőtől

A korai kopaszodásban lényeges szerepet játszanak a gének, de a környezeti hatások is ronthatnak a helyzeten.

A légszennyezés bőrre és hajra gyakorolt hatásairól eddig elég keveset tudtunk, egy friss tanulmány segítségével viszont feltárulhat előttünk néhány lényeges részlet.

kopaszodás, hajhullás, hajvesztés, légszennyezettség, légszennyezés, rossz levegő
A magasabb légszennyezés felgyorsíthatja a kopaszodást. Fotó: iStock

A forgalmas utaktól is kihullhat a haj

A nagy forgalom miatti légszennyezés hozzájárulhat a férfiak hajhullásához, ugyanis az autók által kibocsátott kipufogógázban lévő finom koromrészecskék a béta-catenin szintjének csökkenését idézik elő - írja a The Sun egy frissen publikált tanulmányra hivatkozva. A béta-catenin egy folyamatosan termelődő citoplazmaprotein, ami többek között a hajképződésben és -növekedésben játszik fontos szerepet.

Jön a kopaszodás elleni sapka - részletek!

A tudóscsoport emberi fejbőrről származó sejteket tett ki a PM10 (tíz mikrométer átmérőjű vagy kisebb dízel üzemanyagrészecskék és por) különböző koncentrációjának. A tanulmány kimutatta, hogy a fent említett béta-katenin mellett három másik, a hajképződésben fontos szerepet játszó protein - a cyclin D1, a cyclin E és a CDK2 - szintje is jelentősen csökkent.

A világon jelenleg Kínában a legmagasabb a légszennyezés mértéke. A helyi kutatók szerint a húszas éveikben járó fiatal férfiak sokkal hamarabb kopaszodnak meg, mint bármelyik korábbi generáció tagjai.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!