Ijesztő, mit okozhat a tetoválás

A népszerű testdekor 21 százalékkal növelheti a limfóma kockázatát – derült ki egy svéd kutatásból.

Bár a kutatók már korábban is sejtették egyes tetováló tinták potenciálisan rákkeltő tulajdonságait, most először konkrétan is sikerült megerősíteni az összefüggést: 21 százalékkal megnövekedett a limfóma kockázata a tetovált embereknél – számolt be a svédországi Lund Egyetem kutatásának eredményéről a Medical News Today.

tetoválás, tetkó
Veszélyei is lehetnek egy ilyen döntésnek. Fotó: Getty Images

Az első 2 évben 81 százalékkal nagyobb a kockázat

1398 limfómás és 4193 egészséges embert vontak be a vizsgálatba, amiből végül az is kiderült, hogy a tetoválás mérete nem igazán befolyásolja az eredményeket, vagyis már egy kis méretű minta is növelheti a rákkockázatot. Ráadásul a tetováltaknál a varratást követő két évben 81 százalékkal magasabb volt a kockázat, mint azok esetében, akiknek nincs tetoválásuk. Ez a kockázat a tetoválást követő 3-10 évben folyamatosan csökkent, mígnem 11 év elteltével 19 százalékkal jelentett magasabb kockázatot. Összességében a tetovált résztvevőknél 21 százalékkal volt magasabb a limfóma kockázata a kontrollcsoporthoz képest. A két betegség, amelynek kockázata a legnagyobb mértékben megnövekedett, a diffúz nagy B-sejtes limfóma és a follikuláris limfóma volt.

A tünetek nem jellegzetesek: az izzadás, a láz, a megnagyobbodott nyirokcsomók többféle kórra is utalhatnak. S bár nem kell azonnal rosszra gondolni, ha a nyirokcsomó-duzzanatok nem múlnak, esetleg nagyobbodnak, részletesebb kivizsgálásra van szükség. Tudj meg többet a limfómáról!

A szervezet megpróbálja eltávolítani a tinta részecskéit, hiszen idegen anyagnak érzékeli, aminek nem kellene ott lennie. Kimutatták, hogy ez a folyamat a pigmentet a nyirokcsomókba szállítja, és ott tartósan elraktározza” – mutatott rá Christel Nielsen docens. A kutatás vezetője azt is elmondta: céljuk volt azt megérteni, hogyan befolyásolja egészségünket a potenciálisan mérgező vegyi anyagok állandó tárolása.

A portál egy onkológus véleményét is közölte a kutatással kapcsolatban. Dr. Wael Harbot szerint a megfigyelt különbségek valójában az életmódbeli tényezőknek tudhatók be. „A tetováltakkal gyakrabban kapcsolatos életmódbeli tényezők (egyebek mellett a dohányzás és a kábítószer-használat) szintén hozzájárulhatnak a megnövekedett kockázathoz” – fogalmazott. Az eredmények alátámasztásához tehát további kutatásokra lesz szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
áfonya
Nem hinnénk, de ezt teszi az áfonya a szervezetünkkel
A rák rejtett csatlósa: egy vitamin segíti a tumorsejtek túlélését
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +7 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Helyenként - főként északkeleten, keleten - zápor, néhol zivatar előfordulhat, de kis eséllyel északnyugatra is besodródhat egy-egy csapadékgóc, illetve a Dél-Dunántúlon is lehet néhány zápor. Az északias szelet több helyen élénk, Szabolcsban, illetve záporok, zivatarok környezetében akár erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 24 fok között alakul.Késő estére 7 és 17 fok közé hűl le a levegő. Várhatóan nem érkezik jelentős időjárási front Magyarország fölé ezen a napon.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mit jeleznek a körmön futó barázdák? – Kvíz: 7/7 csak a legjobbaknak megy! A körmök nemcsak esztétikai szerepet töltenek be, hanem sokat elárulhatnak az egészségi állapotunkról is. Teszteld a tudásod körömápolásról és körömbetegségekről kvízünk segítségével!
kvíz
Kvíz: milyen a normális menstruáció? – Felismernéd a gyanús tüneteket? A menstruációs ciklus sokféle egészségügyi problémára felhívhatja a figyelmet. Ismered azokat a tüneteket, amelyekkel érdemes nőgyógyászhoz fordulni? Tedd próbára tudásod kvízünkben!