Így kerülhetjük el a villámcsapást

Annak az esélye, hogy villám csapjon belénk, nagyjából egy a hatszázezerhez. A gyenesdiási strandon történt tragédia azonban ismét rávilágított ennek a természeti jelenségnek a veszélyeire. Mit tegyünk, hogy elkerüljük a villámcsapást?

Augusztus elején négy embert vittek a mentők kórházba a gyenesdiási strandról, ahol egy villám csapott a mellettük lévő fába. Szerencsére az ilyen tragédiák viszonylag ritkák, mégis súlyos, sokszor halálos sérüléseket okozhatnak. Mikor kell fedezékbe húzódni a vihar elől, hol lehetünk biztonságban, illetve milyen következményei lehetnek a villámcsapásnak? Az Index összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat!

Ez történik, ha villám csap belénk Villámcsapás indirekt módon is érhet minket: ha például olyan vasat fogunk, amelybe villám csapott, esetleg a talajon keresztül ér a feszültség. Milyen tünetei vannak a villámcsapásnak, hogyan kezelhetjük? Betegségek A-Z-ig rovatunkban erre is választ talál - kattintson !

A villámcsapástól itt vagyunk biztonságban

Az amerikai Szövetségi Katasztrófavédelmi Ügynökség (FEMA) szerint manapság 1:600000 az esélye, hogy valakit villámcsapás érjen. Ez jelentősen kevesebb, mint korábban, ami annak is betudható, hogy régebben az emberek jóval nagyobb arányban dolgoztak kint a földeken. Az áldozatok száma azonban még mindig nagyon magas: egyes kutatások szerint évente 240 ezer ember szenved el valamilyen sérülést villámcsapás miatt, és minden tizedik, tehát nagyjából 24 ezer ember bele is hal. Egy átlagos villám 300 millió voltos, ezért nem csoda, hogy súlyos sérüléseket eredményezhet. Leggyakoribbak a különböző idegkárosodások, ami többféle kognitív zavart (például koncentrációs vagy memóriazavart ) okozhat, ezek többsége ráadásul maradandó.

A villámcsapás súlyos, sokszor halálos sérüléseket okoz
A villámcsapás súlyos, sokszor halálos sérüléseket okoz

Az elkerülés legjobb módja, ha nem tartózkodunk szabad ég alatt, amikor a villámok veszélyesen közel csapnak le. Ezt a hang és a fény terjedésének távolsága alapján könnyen kiszámolhatjuk: ha meglátjuk a villámot, kezdjük el számolni, hogy hány másodperc telik el a mennydörgésig. A kapott számot osszuk el hárommal, és megkapjuk, durván hány kilométerre jár a villámlás. Hogyha a villanás és a dörgés között nem tudunk 30-ig elszámolni, a villám tíz kilométeren belül keletkezett, ami már veszélyesen közeli érték. Ilyenkor minél előbb húzódjunk négy fal közé - a sátrak és a félig nyitott buszmegállók sem védenek meg. Ha autóba ülünk, húzzuk fel az ablakokat, és ne nyúljunk a kormányhoz, illetve semmilyen fém alkatrészhez!

Az épületen belül is javasolt távol maradni az ajtóktól, ablakoktól és a vezetékes telefontól, sőt azoknak a falaknak sem jó nekitámaszkodni, amelyekben elektromos kábelek futnak. Bizonyos esetben ugyanis az épületen belül, a falon is átüthet a villám egyik vezetőből a másikba - vagyis az elektromos vezetékből az emberbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.