Gyerekeket taszít mélyszegénységbe a járvány

Nemcsak oktatáshoz, megfelelő egészségügyi ellátáshoz nem jutnak, de elegendő táplálékhoz vagy ivóvízhez sem férnek hozzá.

Koronavírus: ingyen internet az otthon tanulóknak - további részletek itt .

Tizenöt százalékkal, 150 millióra nőtt a mélyszegénységben élő - oktatáshoz, megfelelő táplálékhoz, egészségügyi ellátáshoz vagy ivóvízhez hozzá nem férő - gyerekek száma a koronavírus -járvány miatt - állapította meg az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) a Gyermekek Világnapja előtt nyilvánosságra hozott jelentésében. A UNICEF Magyarország közleményében - a jelentést idézve - azt írta, a koronavírus-járvány komoly hatással van a gyerekek életére: miközben a fertőzött gyerekek tünetei általában enyhék, a növekvő fertőzöttségi adatok és a járvány oktatásra, valamint táplálásra gyakorolt hosszú távú hatásai egy egész generáció jóllétét fenyegetik.

A járvány eddigi csúcspontján az iskolabezárások a világ diákjainak több mint 90 százalékát (1,5 milliárd gyerek) érintették, ekkor 463 millió gyereknek nem volt semmilyen hozzáférése az elektronikus oktatáshoz. Fotó: Getty Images
A járvány eddigi csúcspontján az iskolabezárások a világ diákjainak több mint 90 százalékát érintették, ekkor 463 millió gyereknek nem volt hozzáférése az elektronikus oktatáshoz. Fotó: Getty Images

A fertőzöttek 11 százaléka 20 év alatti volt

A jelentés szerint november 3-ig 87 vizsgált országot figyelembe véve minden kilenc koronavírus-fertőzésből egyet 20 év alatti gyerekek vagy fiatalok szenvedtek el, vagyis a 25,7 millió fertőzés 11 százalékát. A járvány eddigi csúcspontján az iskolabezárások a világ diákjainak több mint 90 százalékát (1,5 milliárd gyerek) érintették, ekkor 463 millió gyereknek nem volt semmilyen hozzáférése az elektronikus oktatáshoz. Novemberben elején 572 millió gyereket érintenek az iskolabezárások. Közölték azt is, a járvány súlyos fennakadásokat okozott az egészségügyi és szociális ellátórendszerekben. A vizsgált 140 ország egyharmada legalább tízszázalékos visszaesést tapasztalt az egészségügyi szolgáltatások - például vakcináció, terhesgondozás, gyermekkori fertőző betegségek kezelése - terén.

Kétmillió gyermek halála

Negyven százalékos visszaesést mutatnak a nők és gyerekek élelmezésével foglalkozó szolgáltatások 135 országban. Több mint 250 millió öt éven aluli gyerek nem jut hozzá a potenciálisan életmentő vitaminkiegészítőkhöz - hangsúlyozták. "A legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén kétmillió öt év alatti gyermek halála és 200 ezer halva születés várható a következő 12 hónapban az egészségügyi és egyéb szolgáltatások felfüggesztése és a táplálási elégtelenségek miatt" - írták a jelentésben. Hozzátették, hogy további 6-7 millió 5 év alatti gyermek szenvedhet sorvadástól vagy súlyos alultápláltságtól , ami havi 10 ezer öt év alatti gyermek halálához vezethet - többségében Afrika szubszaharai régiójában, valamint Dél-Ázsiában.

Az UNICEF a jelentésben azt kéri a kormányoktól és egyéb partnereitől, hogy biztosítsák a gyermekek oktatását, a hozzáférést az egészségügyi szolgáltatásokhoz, valamint az ivóvízhez és megfelelő táplálékhoz, csökkentsék közöttük a digitális különbségeket, tegyenek a növekvő gyermekszegénység ellen és támogassák a katasztrófahelyzet, vagy fegyveres konfliktus áldozatául esett családokat.

A szájvíz 30 másodperc alatt megöli a koronavírust laboratóriumi körülmények között - további részletekért kattintson az nlc.hu cikkére .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?