Koronavírus: a szülők szerint nagy a baj

Tízezer szülőt kérdezett meg online a Szülői Hang Közösség, 90 százalékuk jelzett problémát a kormányzati intézkedések betartását, betarthatóságát illetően. A legtöbben a tanórai távolságtartás és a maszkviselés hiányát említették. A kutatásból az is kiderült, milyen feltételek mellett támogatná a többség az iskolák bezárását.

Ha a távoktatás nem veszélyeztetné a család megélhetését, akkor a szülők többsége támogatná az iskolák bezárását - derült ki a Szülői Hang Közösség (SZHK) friss felmérésének eredményéből , melyben online kérdőív segítségével kérték ki 10 ezer magyar szülő véleményét a jelenlegi iskolai, koronavírus okozta járványkezelési és oktatási helyzetről. Hogy mennyire elégedetlenek a jelenlegi kormányzati intézkedések betartásával, illetve betarthatóságával a szülők, azt jól mutatja, hogy a válaszadók 90 százaléka jelzett ezzel kapcsolatban problémát. A leggyakrabban az alábbiakat említették:

  • a tanórai távolságtartás, illetve maszkviselet hiánya (71 százalék),
  • a nem megfelelő kontaktkutatás és teszt (70 százalék),
  • afertőzésesetén a távoktatás, karantén elrendelésének elmaradása az érintettek körében (57 százalék),
  • a kevert osztályokkal, maszkviselés nélkül tartott tanórák (40 százalék).

A szülők többsége akkor is támogatná a távoktatást, ha nehézséget okozna neki megoldani a helyzetet. Fotó: Getty Images
A szülők többsége akkor is támogatná a távoktatást, ha nehézséget okozna neki megoldani a helyzetet. Fotó: Getty Images

Ritkábban ugyan, de szintén probléma a rendelkezések betartásával kapcsolatban:

  • a tornaórák korlátozás nélküli megtartása a tornateremben (26 százalék),
  • a lázmérés során kialakuló sorban állás (20 százalék),
  • az ebédeltetésnél együtt levő túl sok gyermek (21 százalék),
  • a nem elegendő kézfertőtlenítő (14 százalék),
  • és a folyosói maszkviselés hiánya annak ellenére, hogy a különböző osztályok keverednek (11 százalék).

Nem kapnak időben tájékoztatást

Vegyes a képet mutatott a felmérés a szülő és az iskola közötti kommunikációról is. Bár vannak pozitív visszajelzések, a válaszadók 31 százaléka kifejezetten elégedetlen. A szülők az SZHK felmérése szerint nehezményezik, hogy az iskolai fertőzésekről sok esetben nem kapnak megfelelő tájékoztatást.

Igazolt fertőzés esetén hoztak korlátozó intézkedést, mint pl. karantén és (átmeneti) távoktatás elrendelése az érintettek körében? Forrás: Szülői Hang Közösség
Forrás: Szülői Hang Közösség

A szervezet honlapján közzétett kutatás összefoglalójából kiderült, 43 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy nincs tudomása iskolai fertőzésről, pedig a jelenlegi fertőzöttségi adatok mellett szinte biztosra vehető, hogy az iskolák több száz főnyi tanulója és dolgozója között az esetek jelentős részében előfordulhatott már fertőzés. "Viszont a tesztelés hiánya és/vagy a tájékoztatás hiánya vagy elégtelensége miatt ez egyáltalán nem derül ki, az információ nem jut el a szülőkhöz" - szögezik le, megjegyezve, a nem kielégítő kommunikáció okai között szerepel még, hogy a szülők és az iskola között nincs párbeszéd a járványvédelmi intézkedésekről, valamint hogy a tanulmányi ügyekben a szülők nem kapnak választ a kérdéseikre.

A szülők szerint kevesebb tananyag kellene

Az SZHK arra is kíváncsi volt, milyennek látják most a szülők az iskolai és az esetleges járvány miatti átmeneti távoktatás helyzetét, minőségét. A válaszokból kiderült, bár vannak jó példák, de a távoktatás minősége jellemzően nagyon változó, és sok a probléma is. "Az idei tanévben az osztály- vagy iskolaszintű távoktatásban részt vevők véleménye alapján 33 százalék kifejezetten elégedetlen a távoktatás minőségével, ebből 18 százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy érdemben nincs is távoktatás" - olvasható az összefoglalóban, melyből az is világosan kirajzolódott, hogy az idei tanévben a járvány következményei (sok tanulói és tanári hiányzások, helyettesítések, túlterheltség, távoktatás) miatt 30 százalékban keletkeztek lemaradások.

Forrás: Szülői Hang Közösség
Forrás: Szülői Hang Közösség

Megjegyzendő, hogy a szülők szerint a tavaszi távoktatás után a tanulók 51 százalékánál tapasztaltak lemaradást valamilyen tárgyból. Ráadásul a megkérdezettek véleménye szerint iskola csak az esetek kb. harmadában (29 százalék) tud legalább részben segíteni a lemaradások behozatalában. Mivel a távoktatás nagyban megnehezíti a gyermekek dolgát, akik sokszor segítség nélkül kénytelenek valahogy pótolni a lemaradásukat, ezért a szülők túlnyomó többsége (71 százalék) szerint a járvány miatt csökkenteni kellene a központilag előírt megtanulandó tananyag mennyiségét.

Koronavírus: ismét digitális oktatásra lenne szükség A koronavírus-járványra tekintettel különleges (digitális) oktatási rendszer bevezetését kéri a kormánytól a Liga Szakszervezetek elnöksége. Erről szóló levelüket csütörtökön küldték el Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak. További részletek itt.

SZHK: a kormány erőltette ezt a döntést a szülőkre

Természetesen az SZHK arra is kíváncsi volt, mi a véleménye a szülőknek a távoktatás újbóli bevezetéséről, és úgy általában milyen terhet jelent a családok számára az iskolán kívüli oktatási rendszer. A válaszadók közel felének (49 százalék) a távoktatás hosszú távon nem összeegyeztethető a munkával, 18 százaléknak pedig már rövid távon is problémát jelentene, ha újra általánosan bevezetnék a rendszert. Sokan (48 százalék) említették azt is, hogy pénzügyi nehézséget jelentene számukra a munkahelyről való kimaradás.

Forrás: Szülői Hang Közösség
Forrás: Szülői Hang Közösség

"A nehézségek ellenére, az előnyök és hátrányok összevetése után a szülők többsége (59 százalék) kívánatosnak tartaná, hogy a jelenleginél szélesebb körben térjenek át a távoktatásra a járvány terjedésének megfékezése érdekében" - világít rá egy fontos álláspontra az SZHK felmérése. Sőt, mint írják, ha a kérdést csak azok körében nézzük, akiknél a távoktatás összeegyeztethető a szülők munkájával, és így a szülői választ csak a gyermek érdeke és a járvány elleni védekezés határozza meg, a túlnyomó többség (85 százalék) támogatja, hogy a távoktatást a jelenleginél szélesebb körben alkalmazzák.

"A kormányzat tehát egy kényszerű döntést erőltetett a szülői társadalomra: nem adták meg a családoknak a szükséges védelmet ahhoz, hogy a szülők a távoktatás közben is megtarthassák a munkájukat (például jogi védelem vagy táppénz lehetőség segítségével), és ezáltal a szülők jelentős részét ellenérdekeltté tették a távoktatás kibővítésével kapcsolatban" - szögezi le a Szülői Hang Közösség. Hangsúlyozzák, a szülők szerint változtatni kell a járványügyi intézkedéseken ahhoz, hogy a jelzett számos problémát kezelni lehessen. Mint írják, a szülők nemcsak jelezték a problémákat, de megoldási javaslatokat is felvetettek, melyet az SZHK közzé is tett. Az alábbiakban címszavakban közöljük, ide kattintva azonban részletesen is elolvashatják:

  • Távoktatás szélesebb körben.
  • Távoktatási módszerek hiányzások esetén is.
  • A távoktatás fejlesztése.
  • Tananyagcsökkentés.
  • A szülők támogatása a munkahelyek megtartásában és a gyermekek ellátásában.
  • Részletes tájékoztatás, hatékony kommunikáció és autonómia.
  • A fertőzések hatékonyabb megelőzése és kiszűrése.

A tiszafüredi tanárnő 4 nap alatt halt bele a koronavírusba - a tragikus eset részleteiről bővebben az nlc.hu cikkében olvashatnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra